Ijesztő babamaszkban üldözi és fenyegeti a járókelőket egy ismeretlen férfi Philadelphia belvárosában, a Városháza közelében. A helyi rendőrség körözést adott ki a támadó ellen, aki a múlt héten legalább fél tucat embert vett célba, köztük egy hajnalban kocogó nőt, aki menekülés közben megbotlott és megsérült.
A gyanúsított váratlanul odarohan a gyalogosokhoz, majd agresszívan megfenyegeti őket – szemlézte az Index a BBC beszámolóját. A térfigyelő kamerák felvételei szerint az egyik legsúlyosabb incidens helyi idő szerint hajnali fél hat körül történt, amikor a maszkos támadó egy futó nőt vett üldözőbe. A hatósági tájékoztatás alapján a férfi fenyegető kijelentéseket tett, miközben a kezét folyamatosan a háta mögött tartotta. A megfélemlített nő menekülés közben elesett és megsérült, végül egy földalatti vasútállomásra sikerült elmenekülnie.
Jason Smith, a Philadelphiai Rendőrkapitányság kapitánya a CBS televíziónak elmondta, hogy a támadó feltehetően videóra veszi az eseményeket, mivel a kezében egy bekapcsolt lámpájú mobiltelefont tart. A hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy a bűncselekmények egy közösségimédia-trendhez köthetők-e. A rendőrkapitány megerősítette, hogy az ismeretlen férfival szemben több vádpont, köztük terrorfenyegetés és egyszerű testi sértés miatt indult eljárás. A hatóság képeket és videófelvételt hozott nyilvánosságra az elkövetőről, kérve a lakosság segítségét a személyazonosság megállapításához.


