Fegyveres támadás ért két egyenruhást Washington belvárosában, a Fehér Ház közelében szerdán. A Nemzeti Gárda két tagját és a támadót is súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
A hivatalos tájékoztatás szerint az erőszakos cselekmény tényét Kristi Noem belbiztonsági miniszter is megerősítette. A lövöldözés a Fehér Háztól mintegy másfél kilométerre történt. A helyszínt a hatóságok azonnal lezárták; az intézkedésben a városi rendőrség, a titkosszolgálat (Secret Service) egységei és a Nemzeti Gárda katonái közösen vettek részt. A nyomozók jelenleg azt is vizsgálják, hogy az elkövető egyedül cselekedett-e.
[Archivált média]
Az elnök reakciója és a sérültek állapota
Donald Trump elnök nem tartózkodott a fővárosban a támadás idején, mivel kedden Floridába utazott, hogy otthonában töltse a Hálaadás ünnepét. Az elnök nem sokkal az események után a Truth Social közösségi oldalán reagált a történtekre. Bejelentette, hogy a két megsebesült katonát válságos állapotban vitték kórházba, emellett közölte, hogy a támadót is kórházban ápolják „súlyos sebesülésekkel”.
Donald Trump posztjában az elkövetőt „állatnak” nevezte, és kijelentette: a tettes „súlyos árat fizet majd” a cselekedetéért. Az elnök egyúttal támogatásáról biztosította a Nemzeti Gárda és a bűnüldöző erők tagjait.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.