Három ember könnyebben megsérült, amikor felborult egy teherautó az M1-es autópályán a Lajta pihenőhely közelében. A szerelvény sofőrje a lehajtósávból próbált visszakanyarodni a sztrádára, de összeütközött egy személyautóval.
A teherautó vezetője már a lehajtósávban haladt, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát, és megpróbált visszatérni az autópálya külső forgalmi sávjába. A manőver előtt azonban nem ellenőrizte megfelelően a mögötte érkező forgalmat, így összeütközött a szomszédos sávban érkező személygépkocsival.
Az ütközés következtében a többtonnás járműszerelvény az oldalára borult. A balesetben hárman szenvedtek könnyebb sérüléseket, a műszaki mentés pedig több órán át, egészen az esti órákig elhúzódott. Az esetről készült forgalomfigyelő kamerás felvételt a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Facebook-oldalán osztotta meg.
Az autópálya-kezelő a Megáll az ész című közlekedésbiztonsági sorozatában dolgozta fel a történteket, egyúttal köszönetet mondott a helyszínen azonnal segítséget nyújtó közlekedőknek. A társaság hangsúlyozta, hogy a visszapillantó tükrök folyamatos használata mellett a holttér ellenőrzése is elengedhetetlen a manőverek előtt.
A sávváltás ugyanis nem rutinmozdulat, hanem felelősségteljes döntés!

