Súlyos balesetet rögzített a forgalomfigyelő kamera az M30-as autópályán Miskolc térségében, amikor egy személyautó nekiütközött egy szabályosan haladó kamionnak. A teherjármű vezetője a méretek miatt nem észlelte azonnal az ütközést, így métereken át húzta maga után a fennakadt gépkocsit.
A július végén történt esetről az MKIF számolt be a közösségi oldalán. A felvételek tanúsága szerint a személygépkocsi egy enyhén balra ívelő kanyarban sodródott ki a belső sávból a külsőbe, ahol nekiment a teherautónak. Az ütközés következtében a két jármű összeakadt, a kamion sofőrje pedig a szerelvény méretéből adódóan nem vette észre rögtön a balesetet, ezért haladt tovább a fennakadt gépkocsival. A karambolban egy ember súlyos, egy másik pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
Az utat üzemeltető társaság tájékoztatása alapján a balesetet elalvás, rosszullét, telefonhasználat vagy dekoncentráció egyaránt okozhatta. Hangsúlyozták, hogy a vezetéshez szükséges információk 90 százalékát látás útján szerezzük be, így egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat.
Kiemelték, hogy átlagosan tíz sofőrből nyolc végzi valamilyen egyéb tevékenységet is menet közben – mint a dohányzás, evés, ivás, pakolás vagy a táj figyelése –, a figyelmetlenségek jelentős részét azonban a mobiltelefonozás számlájára írják. Egy rövid üzenet elolvasása alatt a jármű jelentős távolságot tehet meg anélkül, hogy a vezető az útra figyelne.
Ezt olvastad már? Vonattal ütközött egy kisteherautó Mórágynál


