Vasárnap hajnalban két kocsiszínbe tartó villamos rohant egymásba a Könyves Kálmán körúton, míg a Szent Gellért téren egy személyautó és egy menetrend szerinti szerelvény karambolozott. A balesetek következtében az egyik villamosvezető megsérült, a gépjármű sofőrjéhez pedig mentőt kellett hívni.
Súlyos villamosbaleset történt vasárnap hajnalban, fél egy körül a Könyves Kálmán körúton. Két, éppen a kocsiszínbe tartó villamos ütközött össze egymással – derült ki a Csepel Info Facebook-oldalán közzétett beszámolóból, amelyet az Index szemlézett.
A tájékoztatás szerint a 2037-es pályaszámú Siemens Combinónak hajtott neki a 2288-as pályaszámú CAF Urbos típusú szerelvény. Az ütközés erejét mutatja, hogy a CAF Urbos vezetője megsérült a balesetben.
Karambol a Szabadság híd lábánál
A hajnali esetet követően egy másik, szintén villamost érintő közlekedési baleset is történt Budapesten. A Szent Gellért téren, közvetlenül a Szabadság híd lábánál egy személygépkocsi és egy villamos ütközött össze – közölte a katasztrófavédelem.
A hatóságok közleménye szerint a tömegközlekedési járművön a baleset pillanatában mintegy ötven utas tartózkodott, közülük senki sem sérült meg. A részvevő személyautó sofőrje azonban megsérülhetett, hozzá a helyszínre mentőt riasztottak. A műszaki mentéshez és a helyszíneléshez a fővárosi hivatásos tűzoltók, valamint a közlekedési társaság szakemberei vonultak ki.


