Keddi helyzetjelentés: Borult ég és záporok várhatók

2026. március 17. 06:39
ZSH
Unsplash, illusztráció

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, délelőtt északnyugaton napsütéssel, majd délután északkelet felől vékonyodó felhőzettel. Elszórtan esőre, záporra, jégdarazáporra, a nyugati határnál pedig zivatarra kell számítani.

Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz, a Nyugat-Dunántúlon és estétől északkeleten erős széllökésekkel. A hajnali hőmérséklet -2 és 7 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél hűvösebb maradhat. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.

Gyorsforgalmi utak

Az M1-es autópályán,

  • a szélesítési munka kapcsán Budapest felé meghosszabbították a terelést, így a 61-es km-től a 16-os km-ig csak a belső, illetve az ellenkező oldal belső sávja járható. Hegyeshalom irányába a külső és a leállósáv használható. Aki a Tatabánya-Centrum csomópontban (a 61-es km-nél) hajt fel az M1-re Budapest irányába, az az 56-os kilométernél kialakított átterelésnél még át tud hajtani a szemközti oldalra, de tudnia kell, hogy ez esetben egészen Budapestig ott kell autóznia és sem a csomópontokat, sem a pihenőhelyeket, sem a töltőállomásokat nem tudja használni. Aki a Tatabánya Óváros csomópontban (56-os km) hajt fel a pályára Budapest felé, az kizárólag a külső, saját oldali sávot veheti igénybe, amely az erős kamionforgalom miatt gyakran torlódik. Ebből a sávból viszont a csomópontok, a pihenők és a benzinkutak is elérhetők. Az átterelt sávban 2 kilométerenként vészhelyzeti leállóöblöket alakítottak ki, melyeket műszaki vagy egyéb probléma esetén használhatnak az autósok.
  • a munkával kapcsolatosan Budapest felé, a 17-es km-nél lévő Biatorbágy csomópont felhajtóágát hosszú időre lezárták.
  • Komárom térségében is korszerűsítési munkákat végeznek. A 86-os és 95-ös km között a Hegyeshalom felé tartókat a belső sávra és a szemközti oldal belső sávjára terelik. Budapest felé sávelhúzással a külső és a leállósáv járható. A lezárás ideje alatt a Concó pihenőhelyekre ki lehet hajtani.

Az M5-ös autópályán,

  • átépítik a 74-es km-nél lévő, Kecskemét-észak csomópontot. Jelenleg csak a Budapest felé vezető felhajtóág járható, a lehajtóág zárva van. A Röszke felé vezető oldalon a le- és felhajtóág sem használható.
  • a Kecskemét-észak csomópont átépítéséhez kapcsolódó munkák miatt a 73-as és 75-ös km között átépítették a terelést. Mindkét irányban lezárták a belső sávot, a forgalom sávelhúzással a külső és a leállósávon halad. Ma ezen a szakaszon újra terelés átépítést végeznek, melynek ideje alatt 9-től 4-ig Röszke felé csak a leálló sáv lesz járható.
  • új csomópont biztosít közvetlen fel- és lehajtási lehetőséget az M5-ös autópályára a 102-es km-nél, ugyanis átadták a forgalomnak a Kunszállás csomópontot.
  • Kecskemét térségében, a Budapest felé vezető oldalon kátyúznak. A 87-es km-nél a külső sávot zárják le.
  • napközben mindkét oldalon az autópálya melletti növényzetet gondozzák Kecskemét és Kiskunfélegyháza között. A mozgó tereléssel Budapest felé a 104-es és a 102-es km között, Szeged felé pedig a 101-es és a 104-es km között dolgoznak és zárják le a belső sávot.
  • Röszke felé Kecskemét térségében (84-98 km), a Csengele pihenőhely után (133 km), illetve Szatymaz térségében (153-155 km) is a szalagkorlátot javítják. A munkaterületeknél napközben a belső sávot zárják le.
  • Budapest felé, a Csengele pihenőtől Kiskunfélegyházáig mozgó terelés mellett szintén a szalagkorlátot javítják. A 123-as km-től a 112-es km-ig az éppen aktuális munkaterület mellett a belső sávot zárják le.

Átépítési munkák kezdődtek az M6-os autópályán a 18-as jelű Érd-észak csomópontban. Lezárták az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán a fel- és a lehajtóágat, mert elkezdődik a lehajtóág – 6-os főútra vezető ágainak – körforgalmúvá építése. Egy csomóponttal hamarabb, a 20-as jelű Diósd/Érd centrum csomópontban lekanyarodva, a 6-os főút felé jelölték ki a terelőutat. A megváltozott forgalmi rend miatt az érintett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Az M43-as autópályán, a Móra Ferenc Tisza-hídnál az M5-ös autópálya felé vezető oldalon aszfaltoznak, ezért a 14-es és a 19-es km között a Csanádpalota felé vezető oldalra terelik a járműveket, ahol irányonként egy sáv járható.

Főutak

Az 1-es főúton,

  • Budaörs belterületén építési munkák miatt az 5-ös km-nél útszűkület lassítja forgalmat.
  • Biatorbágy térségében, az M1-es autópálya bővítéséhez kapcsolódó munkák miatt a 13-as km-nél félpályás útlezárást vezettek be, napközben jelzőőrök irányítják a forgalmat.
  • Ács településen és térségében a szennyvízhálózatot korszerűsítik. A 94-es és a 95-ös km között útszűkület van érvényben, de alkalmanként a fél útpályát is lezárhatják.
  • Gönyű átkelési szakaszán, a Dózsa György utca és a Rákóczi Ferenc utca csomópontjánál is gyalogos átkelőhelyet és hozzá közvilágítást létesítenek. A 109-es és a 110-es km-nél mindkét irányba útszűkület nehezíti a haladást.
  • Győr és Abda között, a 130-as km-nél félpályás útlezárást vezettek be, mert csomópontot építenek.

A 2-es főúton,

  • Göd belterületén, a Göd – Városháza buszmegállót újítják fel. A 24-es km-nél útszűkületre számítsanak!
  • Rétság és Hont között több szakaszon kábelt fektetnek le. Az 56-os és a 78-as km között útszűkület van érvényben, de alkalmanként napközben lezárják a fél útpályát, és olyankor jelzőőrök irányítják a forgalmat.
  • Rétság és az országhatár között ma több szakaszon javítják a burkolatot. Mozgó tereléssel és a sávlezárás mellett dolgoznak az 57-es és a 78-as km között.

A 3-as főúton,

  • Miskolcon, a Pesti úton a belváros felé, a Futó utca kereszteződésében csatornáznak. A 181-es km-nél a belső sávot és a balra kanyarodó sávot is lezárták.

A 4-es főúton,

  • Vecsés belterületén, csatornázási munkák miatt a 22-es km-nél útszűkület van érvényben.
  • Debrecenben, az Erzsébet utcában, a Boncz László utca és Petőfi tér között, vízvezetéket kötnek be. A 223-as és a 224-es km között irányonként csak egy sáv járható.
  • Nagybogdány elkerülő szakaszán aszfaltoznak. A 292-es km-nél útszűkület lassítja a forgalmat.

Az 5-ös főúton,

  • Ócsa térségében kábelfektetési munkák miatt a 31-es km-nél útszűkületre kell számítani!
  • Kecskemét közelében, az M44-es autóút csomópontjánál útépítők dolgoznak. A 74-es km-nél útszűkület mellett kell elhaladni.
  • Kiskunfélegyháza határában a közutat keresztező földkábeleket telepítenek. A 114-es és a 115-ös km között egy sávon halad a forgalom, váltakozó irányban. Alkalmanként nagyjából 10 percre meg is állíthatják az autósokat.

A 6-os főúton,

  • Hird határában a Zengő utca kereszteződésénél (187-es km) a jelzőlámpákat telepítenek. A munkavégzés miatt útszűkületre kell számítani.
  • Pécsett, Szentlőrinc felé, több helyen is hibás csatornafedlapok okoznak baleset veszélyt. A 195-ös km-nél külső sávot leszűkítették, a 199-es km-nél pedig a külső sávot teljesen lezárták.
  • Néhány km-rel távolabb, a 202-es km-nél ma kátyúznak. A belváros felé a külső sávot kerítik el a forgalom elől.

A 8-as főúton, Városlőd mellett, a 74-es km-nél megsüllyedt a burkolat, Székesfehérvár felé egy sávot lezártak.

A 10-es főúton,

  • több helyen is útszűkületre kell számítani építési munkák miatt. Budapest határában a 11-es km-nél; Solymárnál a 16-os és 17-es km-nél, majd Piliscsaba határában a 29-es km-nél van forgalomkorlátozás.
  • Piliscsabán a Fő úton járdát és gyalogos átkelőhelyet is építenek. A 25-ös km-nél útszűkület és 40 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben, ami a reggeli és délutáni csúcsban lelassítja a haladást.

A 11-es főúton,

  • Szentendrén, a 18-as km-nél burkolatjavítás miatt mindkét irányban sávelhúzással, két-két szűkített sávon halad a forgalom.
  • Szentendrén, a 22-es km-nél útépítők dolgoznak, a főváros irányába tartó sávokat leszűkítették, sávelhúzással terelik a járműveket. A reggeli és az esti csúcsidőszakban torlódásra készüljenek!
  • Tahitótfalun a vízhálózat rekonstrukciós munkáit végzik. A 30-as km-nél a fél útpályát lezárták.
  • Esztergom átkelési szakaszán a padkát újítják fel. A 63-as és a 68-as km között több helyen is egy sávon, irányonként váltakozva halad a forgalom.

A 21-es főúton, Jobbágyi és Bátonyterenye között, mozgó munkavégzés mellett az útburkolatot újítják fel. A 16-os és a 46-os km között az aktuális munkaterület mellet útszűkület, illetve jelzőtáblás forgalomirányítás van.

A 23-as főúton, Bátonyterenye közelében, az 1-es és a 2-es km között növényzetgondozás miatt mindkét oldalon útszűkület van érvényben.

A 24-es főúton, Gyöngyös és Mátrafüred között útfelújítási munkák kezdődtek. A 2-es és a 7-es km között munkaidőben jelzőőrök irányítják a forgalmat.

A 25-ös főúton,

  • Egerben, a II. Rákóczi Ferenc utcában, a Kővágó tér közelében az ivóvíz vezetéket szerelik. A 11-es km-nél félpályán, a 13-as km közelében 200 m hosszan, majd a 16-os km-nél is sávelhúzással terelik a forgalmat.
  • Egerben, a Mátyás király úton és az Árpád utcában közműépítési munkákat végeznek. A 13-as és a 14-es km között mindkét irányban sávlezárás nehezíti a haladást.
  • Kicsit távolabb Eger – Felnémet városrészében -, a Szarvaskői úton aszfaltoznak. A 19-es és a 20-as km közötti szakaszon egy sávon, jelzőlámpás irányítással halad a forgalom.
  • Szentdomonkos térségében, a 47-es és 51-es km között tart még a burkolatfelújítás, de már nem terelik a forgalmat, mindkét irányban útszűkület van érvényben.

A 33-as főúton, Debrecenben, a Füredi úton a Szabó Lőrinc utca kereszteződésének komplex fejlesztését végzik. A 106-os és a 107-es km között mindkét irányba csak a belső sáv járható. A Szabó Lőrinc és a Csigekert utcáról nem lehet felhajtani a Füredi útra, és a Füredi útról sem lehet lehajtani az említett utcákra.

A 34-es főúton Kunhegyesen, a 38-as km környezetében, illetve Bánhalma közelében, a 44-es és a 47-es km között aszfaltoznak. Néhány napon át sávlezárás mellett dolgoznak, szükség esetén jelzőőrök irányítanak.

A 37-es főúton, Szerencs és Szegilong között aszfaltoznak. A 35-ös és a 47-es km között félpályás korlátozást vezettek be, az aktuális munkaterületnél napközben jelzőőrök irányítják a forgalmat.

A 48-as főúton, Debrecenben, a Faraktár utca a Mák utca kereszteződésénél kezdődő és a Faraktár utca folytatásán, a Vámospércsi úton a Létai út kereszteződéséig tartó szakaszának a kapacitását bővítik. Az 1-es és a 2-es km között, egy bő 600 m-es szakaszon mindkét oldalon lezárták a külső sávot. A Budai Nagy Antal utca kereszteződésénél sem föl-, sem lehajtani nem lehet.

Ideiglenesen forgalomba helyezték az épülő M49-es autóút egy szakaszát, a Jármi körforgalom és az M3-as autópálya között. A 49-es főút forgalmát ezen a két km-es szakaszon (a 8-as és a 10-es km között) az új nyomvonalra terelik. Irányonként egy-egy sáv járható, így az M3-as autópályára is biztosított a felhajtás.

A 49-es főúton

  • Mátészalka belterületén, a 17-es km-nél megsüllyedt a burkolat, ezért Kocsord felé a külső sávot elkerítették a forgalom elől.
  • Kocsord és Ököritófülpös térségében is csomópontépítési munkák folynak. A 26-os és a 37-es km-nél is félpályán halad a forgalom.

Az 51-es főúton,

  • Dunapataj és Kalocsa között, a 108-as km-nél hidat mosnak. Napközben jelzőőrös irányításra készüljenek!
  • Kicsit távolabb a 112-es km-nél is munkavégzés miatt vezettek be félpályás útlezárást.
  • Sükösd belterületén aszfaltoznak. A 148-as és a 149-es km között félpályás útlezárás lassítja az autózást.

Az 52-es főúton, a 60-as km-nél lévő dunaföldvári Duna-hídon a dilatációs szerkezet hibáját javítják, a fél útpályát lezárták.

Az 53-as főúton Akasztó közelében az út menti cserjét írtják és hídkarbantartást végeznek. A 17-es és a 21-es km között számítsanak sávlezárásra és szükség esetén jelzőőrös irányításra.

Az 56-os főúton, Bátaszék belterületén útcsatlakozást építenek. A 23-as km-nél útszűkületre, esetenként félpályás lezárás kell számítani.

Az 57-es főúton,

  • Mohács és Lánycsók között, az 1-es és az 3-as km közötti szakaszon a főút szélesítését végzik. Emiatt átépítették és le is zárták az 57-es és az 56-os főúti csomópontot. A forgalmat mellékutakra terelik.
  • a 7-es km-nél, az M6-os autópálya csomópontjánál is dolgoznak, a balra kanyarodó sáv zárása miatt a Mohácsról Budapest felé tartók az M6-os autópálya ellenkező oldalára tudnak csak felhajtani, majd a 195-ös jelű Bóly – Nagynyárád csomópontban megfordulva folytathatják az útjukat a főváros felé.

A 61-es főúton, Pincehelyen eltörött egy víznyomócső. A 43-as km-nél csak egy sáv járható.

A 65-ös főúton, Iregszemcse átkelési szakaszán, az 58-as km-nél vízvezetéket javítanak, a Tamási felé vezető oldalon útszűkület mellett dolgoznak.

A 66-os főúton, Pécs belterületén, a 6-os főút felé vezető oldalon a közmű szerelvényeket állítják helyre. Az 1-es km-en a külső sávot lezárták.

A 71-es főúton, Badacsonyörs átkelési szakaszán javítják a burkolatot, a 75-ös km-nél a fél útpályát lezárták.

A 74-es főúton, Vasvár átkelési szakaszán az elektromos rendszeren végeznek munkálatokat. A 72-es és a 75-ös km között útszűkület okozhat kisebb fennakadást.

A 75-ös főúton, Lentinél, a 62-es km-nél lévő Kerka-ártéri és Bánkúti-forrás hidakon csak egy-egy sáv járható, a felüljárók teherbírásának biztosítása érdekében.

A 82-es főúton,

  • Veszprémvarsány belterületén, a gyalogos átkelőket korszerűsítik. A 43-as km-nél útszűkületre, időközönként félpályás lezárásra kell számítani, ilyenkor jelzőőrök irányítanak.
  • Győr belterületén, a Nagy Imre úton csőtörés miatt félpályás lezárás van érvényben a 74-es km-nél.

A 86-os főúton, Csorna belterületén, csatornázási munkák miatt útszűkület, időközönként félpályás lezárás van érvényben a 155-ös és 156-os km-ek között.

A 87-es főúton, Gyöngyösfalu belterületén a felgyűrődött aszfaltot marják fel. A 37-es és a 40-es km között a fél útpályát lezárják.

A Bicskét Mánnyal összekötő 103-as főúton, az M1-es autópálya alatt hídépítők dolgoznak. A 2-es km közelében útszűkületre kell számítani.

A 111-es főúton, Esztergom és Dorog között árok és padkarendezést végeznek. Az 1-es és a 6-os km között az aktuális munkaterületnél félpályás lezárás nehezíti a haladást.

A 117-es főúton, Esztergom-Kertváros városrészében a Retek utca és a Kesztölci út teljes szakaszán árok- és padkarendezést végeznek, valamint a zajvédőfalakat újítják fel. A 7-es és a 8-as km között félpályás korlátozás van érvényben, napközben jelzőőrök segítik a közlekedőket.

A 354-es főúton Debrecen északi elkerülő útján, közel az M35-ös autópályához mindkét oldalon építési munkákat végeznek. Az 1-es és a 3-as km között lezárták a külső sávot. A korlátozás várhatóan április végéig tart.

Békéscsabán a 444-es főút elején kátyúznak. A 446-os főút csomópontjától a temetőig sávlezárás mellett dolgoznak.

A 446-os főúton, Békéscsabán, a Baross utcában a Szarvasi és Luther utca között kábelvezetékeket kötnek be. A belváros felé vezető külső sávot lezárták.

A 471-es főúton, Debrecenben, a Sámsoni utat a Gábor Áron utca és a Kelence utca között 2×2 sávosra bővítik. Az 1-es és a 2-es km között forgalomkorlátozás van érvényben, amire jelzőlámpákkal, jelzőtáblákkal hívják fel az arra közlekedők figyelmét.

Az 541-es főúton, Kecskemét átkelési szakaszán, az 1-es km-nél lévő Halasi úti hídon javítási munkákat végeznek. Irányonként egy-egy sáv járható.

A 834-es főúton, Celldömölk belterületén aszfaltoznak. A 26-os és a 28-as km között szakaszosan zárják a fél útpályát, napközben jelzőőrök segítik a közlekedést.

Alsóbbrendű utak

Pest vármegyében,

  • a Biatorbágy-Páty bekötő utat, az M1-es autópálya alatti aluljárónál egy közel száz méteres szakaszon várhatóan tavaszig lezárták az M1-es autópályán folyó munkálatok miatt. Kerülni az M1-es autópálya csomópontján keresztül, az 1-es főút felé lehet.
  • felújítás kezdődött az Abony és Törtel közötti szakaszon, az Abony-Nagykőrös összekötő úton, ezért az érintett szakaszt az 1-es és a 4-es km között lezárták. A májusig tartó munka befejezéséig Kőröstetétlen irányába lehet kerülni.
  • Szob belterületén, a Szob bekötő utat a 12-es főúti csomópont és a Köztársaság utca közötti szakaszon, aszfaltozási munkálatok miatt lezárták.

Fejér vármegyében, a Csabdi-Vasztélypuszta bekötő utat az 1-es km-nél, Bicske és Csabdi között, az M1-es autópálya szélesítésével kapcsolatos munkák miatt lezárták. A várhatóan szeptember végéig tartó lezárás ideje alatt a terelőutat az autópályával párhuzamosan tartó alsóbbrendű út és a 103-as főút útvonalára jelölték ki.

Vas vármegyében, Sárvár-Hegyközség városrészében, a Celli út, Kútszerhegyi utca kereszteződését építik. A Kútszerhegyi utcát az 1-es km-nél (a csomópontban) lezárják. Kerülni a 84-es főúton lehet.

Kompközlekedés

A balatoni komp Szántód révből 7 órától 19 óráig jár, Tihany révből 7.15 perctől 19.15 percig közlekedik. Mindennap 30 percenként szállítja át a járműveket.

A Dunakanyarban, Visegrád és Nagymaros között jár a komp. Visegrádról 6.20-tól 19.45-ig jár, Nagymarosról 6.30-tól 20.00-ig közlekedik, óránként.

A Tiszaroff-Tiszasüly közötti komp újra indult. A Tisza felső szakaszán, nem jár a komp Tiszabercel és Tiszakarád között, a Tiszacsege-Ároktő közötti komp pedig éves karbantartás miatt nem üzemel.

A Tisza középső szakaszán, nem üzemel a komp

  • Tiszatardos és Tiszalök között, (bizonytalan ideig)
  • Tiszadorogma és Egyek között, (csak április 1. és november 1. között üzemel)
  • Nagykörű és Fegyvernek között,
  • Nagyrév és Tiszabög között.

A Tisza alsó szakaszán, Csongrád és Csépa között a pontonhidat összeállították, azon éjjel-nappal át lehet hajtani, emiatt a komp nem üzemel.

Kamionstop

A hétvégi kamionstop szombaton este 10 órától, vasárnap este 10 óráig lesz érvényben.

Március 2-án 0:00-tól a 7-es (EURO 3-as) vagy annál magasabb környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik téli mentessége megszűnt! Az államhatártól a telephelyig vagy lerakóhelyig sem szabad „hazagurulni”, ez a kedvezmény csak júliusra és augusztusra vonatkozik!

Vezessetek óvatosan!

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

🚦 MÉG TÖBB KöZLEKEDéS 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK