A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése értelmében kiengedik a letartóztatásból Jellinek Dánielt, aki a továbbiakban nyomkövetővel házi őrizetben marad, míg a Volánbusz-ügy másik gyanúsítottja, Szivek Norbert letartóztatását három hónappal meghosszabbították.
A bíróság szűk egy hónappal a korábbi kényszerintézkedés elrendelése után módosított a milliárdos üzletember ügyében. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is mindkét férfinál fennáll. Jellinek Dániel esetében azonban már nem merül fel az eljárás befolyásolásának veszélye, mivel a korrupciós láncolatban elszigetelt szerepe volt, kevesebb bizonyíték befolyásolására lett volna lehetősége, emellett érdemi nyilatkozatot tett és együttműködött a nyomozókkal.
Szivek Norbert esetében a bíróság úgy ítélte meg, hogy továbbra is fennáll más érintettek befolyásolásának veszélye, ami szükségessé teszi kommunikációjának teljes ellenőrzését, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója rács mögött marad.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szeptember 10-én jelentette be, hogy nyolc korábbi cégvezetőt gyanúsítottak meg a Volán-buszok túlárazásának ügyében. A nyomozás adatai szerint 2015 és 2018 között a Volánbusz cégeinél 10 milliárd forint vagyoni kár keletkezett több mint 600 használt autóbusz túlárazott beszerzésével — számolt be a részletekről a Telex.

