Megkeresték Juszt Lászlót az egyik kereskedelmi csatornától azzal a felvetéssel, hogy indítsák újra A TV ügyvédje című műsort. Az újságíró beszámolója szerint az elmúlt időszakban több személyes megkeresést és visszajelzést is kapott a közönségtől, amelyek mind alátámasztják, hogy lenne igény a fogyasztóvédelmi magazin folytatására.
A népszerű műsor egykori házigazdája egy közösségi médiás bejegyzésben tájékoztatott az esetleges visszatérésről. Mint írta, az elmúlt években rendszeresen jelezték felé a nézők, hogy hiányolják a produkciót. A közelmúltban több hétköznapi eset is megerősítette benne a folytatás indokoltságát: egy idős nő egy élelmiszerboltban az inzulin kiváltásával kapcsolatos nehézségeiről beszélt neki, míg egy fiatal férfi a régi autója forgalomból történő kivonásának rögös folyamatára panaszkodott.
„Szóval, amint azt mindig is tudtam, a hivatali apróságok, a rendszer kisebb-nagyobb hibái néha többet ártanak a mindennapi hangulatunknak, mint a világ nagy ügyei”
– írta a helyzetet összegezve Juszt László.
Bár a megkeresés pontos részleteit és a csatorna nevét egyelőre nem hozta nyilvánosságra, arra kérte a követőit, hogy küldjenek ötleteket és témajavaslatokat a lehetséges adásokhoz.
A TV ügyvédje a kilencvenes és a kétezres években a televíziózás egyik legnépszerűbb közéleti-fogyasztóvédelmi magazinműsorának számított. A stáb olyan eseteket dolgozott fel, amelyekben a lakosok lakossági szolgáltatókkal, hivatalokkal vagy vállalkozásokkal kerültek konfliktusba, a szerkesztők pedig aktívan közreműködtek a felmerült problémák felderítésében és megoldásában.

