Vasárnap délután heves viharok érték el Magyarország nyugati és központi területeit, ami miatt a katasztrófavédelem munkatársait számos helyszínre riasztották épületkárok és kidőlt fák miatt. A szomszédos Romániában a zivatarok még súlyosabb helyzetet teremtettek, ott villámárvizek és földcsuszamlások bénították meg a közlekedést.
Az ország nyugati feléből vasárnap délutántól kezdve folyamatosan érkeztek a lakossági bejelentések a katasztrófavédelemhez. A hatóságok kora estig főként a Balaton déli partjáról, valamint Somogy, Komárom-Esztergom és Pest megyéből, illetve a fővárosból kaptak segélyhívásokat. A riasztások többsége úttestre vagy épületekre dőlt fákról, leszakadt ágakról, valamint megrongálódott elektromos és távközlési vezetékekről szólt. A 7-es főúton a 64-es főúti csomópontnál leszakadt faágak akadályozták a haladást, míg Sormás és Eszteregnye között egy teljes fa dőlt az érintett főútra.
Érden egy rendkívül intenzív széllökés okozott komoly anyagi kárt. A helyi önkormányzat Facebook-közleménye szerint a hirtelen támadt heves légmozgás belekapott a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium aulája feletti könnyűszerkezetes, trapézlemez fedésű tetőszerkezetbe. A szél a tető több darabját is leszakította, amelyek az iskola kertjében, illetve a szomszédos plébánia udvarán csapódtak a földbe. Személyi sérülés a balesetben nem történt. A tűzoltók jelzése szerint a laktanyában is tisztán érezhető volt a viharos széllökés. A károk felszámolását és a helyreállítási munkákat a tankerület hétfőn kezdi meg.
Villámárvizeket és közlekedési káoszt okoztak a zivatarok Romániában is
A zivatarzóna Romániában is súlyos pusztítást végzett, ahol az MTI jelentése szerint villámárvizek és közlekedési blokádok alakultak ki. A Digi24 hírtelevízió információi alapján a Bucsecs-hegységben lehullott felhőszakadás következtében villámárvíz öntötte el Busteni városát, ahol a hegyekből lezúduló áradat járműveket és két gyalogost is magával ragadott. Prahova megye prefektusának tájékoztatása szerint egy 33 éves nő végtagsérülést szenvedett az üdülőváros Sinaia felőli bejáratánál, őt a mentősegységek a helyszínen ellátták, kórházi szállításra nem volt szükség.
A hordalékot és farönköket szállító áradás miatt órákra teljesen leállt a forgalom a Brassót Bukaresttel összekötő DN1-es főúton, a vízben elakadt vagy elsodort autókból a tűzoltóknak kellett kimenteniük a sofőröket és az utasokat. Valcea megyében, Perisani község területén heves esőzések miatti földcsuszamlás tett tönkre egy erdei utat, emiatt 11 jármű utasa szorult kimentésre. Arges megyében, Campulung központi parkjában fákat döntött ki a vihar, míg Voinesti faluban egy vasúti pályát torlaszolt el egy leszakadt faág. Bukarestben a zivatar pincéket árasztott el és autókat rongált meg, valamint a bukaresti Északi pályaudvaron megszakadt az áramellátás, ami fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben. A meteorológiai szolgálat Kovászna, Hargita és Iasi megye több településére is harmadfokú (vörös) riasztást adott ki a négyzetméterenkénti 60-65 liternyi csapadék és a jégeső miatt.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.