Egy békésnek induló családi vacsora fordult váratlan mentési akcióba Hódmezővásárhelyen, amikor egy kétéves gyermek lába beszorult az etetőszék szerkezetébe. A helyzet nem volt életveszélyes, de a kiszabadítás már a tűzoltók szakértelmét igényelte.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán közzétett beszámoló szerint minden a megszokott mederben zajlott: vacsora, szétkent főzelék, padlón landoló répadarabkák és a jól ismert mondat:
„Ezt most már ne dobd le, kislányom, jó?”
A kétéves azonban – életkorából fakadóan – a fizika törvényeit inkább javaslatnak, mint szabálynak tekintette, és új pozícióban kezdte tesztelni a lábát az etetőszékben. Egy kicsit oldalra, egy kicsit beljebb, egy kicsit másként – mígnem a láb olyan pontosan ékelődött a szerkezet elemei közé, hogy az már meghaladta a szülői rutin lehetőségeit.
A család próbálta kiszabadítani a beszorult lábat, de a helyzet komoly technikai kihívásnak bizonyult.
„Nyugi, itt vannak a tűzoltók”
Rövidesen a hódmezővásárhelyi tűzoltók is megérkeztek a konyhába. A sokat látott egység felmérte a helyzetet, majd lépésről lépésre, türelmesen kezdte meg a beavatkozást.
Elemlámpa elő, alulnézés, felülnézés, szerelés itt, csavarás ott – végül az etetőszék részleges szétszerelésével sikerült a kétéves „mozgalmárt” sérülések nélkül kiszabadítani. Bár akadt némi sírás, a mentés sikerrel zárult.
A sikeres beavatkozás után a kisgyermek exkluzív élményben is részesült: beszélgethetett és játszhatott a tűzoltókkal.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.