Meghosszabbították a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának letartóztatását
Újabb két hónappal meghosszabbította a bíróság a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatását.
Újabb két hónappal meghosszabbította a bíróság a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatását.
Szakértőt rendel ki a rendőrség a Nagykörúton ájultra vert férfi ügyében, miután a sérült újabb orvosi dokumentumot vitt be a rendőrségre.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kábítószer fogyasztása után autóba ült Szegeden, majd a rendőrök elől menekülve egy körforgalomban akadt fel a kocsijával.
Vádat emeltek egy Cegléd környéki nő ellen, aki otthonában, egy fadarabbal szakította meg a terhességét. A bomló magzatot a kórházban fedezték fel.
A rendőrség csütörtöki statisztikái szerint az ország területén 33 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Halálos baleset nem történt, a határon 14 főt tartóztattak fel, további 1 embert…
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki Bezdenezhnyi Artur ellen, miután garázdaság elkövetése miatt körözést rendeltek el ellene. A rendelkezésre álló adatok szerint a 24 éves, ukrán…
Zuglóban fogtak el a készenléti rendőrök egy férfit, akit a helyiek tartottak vissza egy kigyulladt autó közelében a gyújtogatás gyanúja miatt.
Négy férfinál találtak kábítószergyanús növényi törmeléket Zala megyében, egyikük azzal védekezett, hogy szalonnás rántottát készített a fűből.
Négy helyszínen csaptak le egyidejűleg a rendőrök Nógrád megyében, és őrizetbe vettek négy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit.
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki megerőszakolt és megfojtott egy 12 éves kislányt.