Végzetes betörés
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta annak a négy fiatalnak az ügyét, akik egy 78 éves férfit bántalmaztak csátaljai otthonában. Az idős áldozat súlyos sérülései miatt a…
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta annak a négy fiatalnak az ügyét, akik egy 78 éves férfit bántalmaztak csátaljai otthonában. Az idős áldozat súlyos sérülései miatt a…
A készenléti rendőrök fogták el azt a besurranó tolvajt, aki pokrócba csavarva próbált elvinni egy LCD televíziót egy budapesti társasházból – számolt be róla a Készenléti Rendőrség. Hangoskodás…
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a soproni rendőrök azonosítottak és elfogtak egy öttagú bűnbandát, akik lakásbetörésekkel és pénzmosással foglalkoztak. A banda tagjai négy iváni és egy csornai…
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói sikeresen elfogtak két betörőt, akik egy terézvárosi lakásba törtek be. Az elkövetők a közösségi médiában közzétett felvételek alapján kerültek azonosításra. Az…
Gyuricza László, Kerepes polgármestere élesen bírálta a rendőrséget, amiért szerinte nem látják el megfelelően közbiztonsági feladataikat. Kijelentette: „Vagy a Magyar Rendőrség biztosítja a TARTÓS rendet, vagy mi fogjuk!”…
A Zala vármegyei Keszthelyen a rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, aki több üzletbe is betört, arcát kék maszkkal takarva. A járőrök éjszaka figyeltek fel a gyanúsan viselkedő…