A román hatóságok nemzetközi hajtóvadászatot indítottak egy 37 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint brutálisan végzett élettársával Mezőméhésen, majd felgyújtotta a holttestet rejtő házat. A magyar rendőrség is segíti a felkutatását.
ORFK Kommunikációs Szolgálat
Emberölés és gyújtogatás Mezőméhésen
A romániai Mezőméhésről 2025. július 8-án érkezett bejelentés az ottani rendőrséghez: egy nő holttestét találták meg egy felgyújtott ház romjai között. A nyomozás hamar gyanúsítotthoz vezetett: Emil Gânj, román állampolgár, a nő élettársa az eset után eltűnt. A férfi ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
A 37 éves gyanúsított rövid barna hajú, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú, kecskeszakállat visel. Eltűnésekor sötét nadrágot, gumicsizmát, valamint egy fekete hátizsákot viselt.
ORFK Kommunikációs Szolgálat
A férfi tartózkodási helyéről jelenleg sem a román, sem a magyar hatóságok nem rendelkeznek biztos információval. Mindkét ország rendőrsége kiemelten kezeli az ügyet, a nyomozás nemzetközi együttműködésben zajlik.
A hatóságok nyomatékosan kérik, hogy senki ne próbálja meg egyedül feltartóztatni a férfit, amennyiben felismeri vagy találkozik vele – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Jelentkezzen, ha látta!
Az ORFK felhívása szerint, aki a fényképen látható férfit felismeri, vagy bármilyen használható információval rendelkezik tartózkodási helyéről, az hívja a Telefontanú ingyenes, 0–24 órában elérhető zöldszámát (06-80/555-111), vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón
Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyv 160. § (1) bekezdése szerint, „aki mást megöl, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.” A szándékos emberölés minősített esetei – például különös kegyetlenséggel vagy hozzátartozó ellen elkövetve – súlyosbító körülménynek számítanak.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.