Új pszichoaktív anyag terjesztésével gyanúsított férfit fogtak el a rendőrök egy összehangolt akcióban Pest vármegyében. A vácszentlászlói gyanúsított beismerő vallomást tett – közölte a .
Négy helyszínen csaptak le a rendőrök
A nyomozók 2025. április 8-án hajnalban Vácszentlászlón, Valkón és Csányban tartottak akciót, amely során három kábítószer-fogyasztót, valamint a dílerként azonosított férfit is elfogták. A terjesztő egy 32 éves vácszentlászlói férfi volt, aki 2023 elejétől rendszeresen adott el új pszichoaktív anyagokat a környéken.
A gyanúsított vallomása szerint 15–20 fős törzsvásárlói köre volt, akiket naponta több alkalommal is kiszolgált. A kristály grammját 5–10 ezer forintért kínálta. A rendőrök házkutatás során több mint egymillió forintot, ékszereket és 330 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
Őrizetbe került, a bíróság elrendelte letartóztatását
K. András beismerte, hogy éveken át árulta a kábítószert. A rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt. A nyomozás a vásárlókkal szemben is folyamatban van.

