Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Halálra késelték az 59 éves Szapula János önkormányzati képviselőt Taktakenézen. A rendőrség tájékoztatása szerint egy helyi férfi egy telephelyen szúrta meg ismerősét, aki a helyszínen életét vesztette. A feltételezett elkövetőt a szerencsi rendőrök egy órán belül felkutatták és elfogták.
A tragikus esetről a térség országgyűlési képviselője, Bihari Zoltán a Facebook-oldalán számolt be, hangsúlyozva, hogy a vitás helyzeteket békés és demokratikus úton szükséges rendezni, az erőszaknak pedig sem a közéletben, sem pedig a közösségekben nincsen helye. Az MTI értesülései alapján a bűncselekmény áldozata az 59 esztendős Szapula János, aki a 2024-es önkormányzati választáson a Romajó Egyesület színeiben szerzett mandátumot Taktakenézen, valamint a helyi roma nemzetiségi önkormányzatban is képviselői tisztséget töltött be.
A történtek hátteréről Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense adott tájékoztatást. A megalapozott gyanú szerint egy helybeli férfi kedden egy taktakenézi telephelyen késsel megszúrta ismerősét, aki a helyszínen életét vesztette. A szerencsi rendőrök a feltételezett elkövetőt egy órán belül kézre kerítették, elfogták és őrizetbe vették, a férfi ellen pedig emberölés miatt indult büntetőeljárás.


