Különös szenvedést okozó állatkínzás miatt indult eljárás egy 14 éves oroszlányi fiú ellen, aki a rendőrség szerint kegyetlen módon megölt egy macskát. A helyszínen hagyta az elkövetéshez használt kést, valamint egy „764” feliratot és más agresszív kifejezéseket tartalmazó papírlapot. Elfogása után beismerte tettét.
A hatóságokhoz szeptember 15-én érkezett a bejelentés a Haraszthegyen talált elpusztult állatról. A szemlén kiderült, hogy a macskát különösen kegyetlen módon fosztották meg az életétől. A helyszínen a tettes hátrahagyta a bűncselekményhez használt kést, valamint egy papírlapot is, amelyen a „764” felirat, valamint további sötét, agresszív kifejezések szerepeltek – számolt be róla a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az oroszlányi nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták a 14 éves helyi fiatalt, aki a gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint a Discord üzenetküldő alkalmazáson keresztül csatlakozott a 764 elnevezésű online közösséghez, amelynek tagjai embereket és állatokat érintő bizarr, erőszakos tevékenységeket folytatnak. A rendőrség a fiatalkorúval szemben különös szenvedést okozó állatkínzás bűntette miatt indított eljárást.
A 764 egy nemzetközi, decentralizált, erőszakos nihilista extremistákból álló szervezet. A csoport tagjai főként közösségi oldalakon és online játékplatformokon, így a Discordon és a Minecrafton keresztül keresik meg a kiszolgáltatott fiatalokat és kiskorúakat. A hálózathoz tartozók barátságot színlelve építenek ki bizalmat a gyermekekkel, majd a megszerzett bizalmat felhasználva kompromittáló vagy intim fotókat, videókat próbálnak kicsalni tőlük a zsarolásokhoz.
A hatóságok nyomatékosan felhívják a szülők figyelmét, hogy rendszeresen beszélgessenek gyermekeikkel az online tér veszélyeiről. Kiemelten fontos annak tudatosítása a fiatalokban, hogy gyanús, bántalmazó vagy fenyegető helyzetbe kerülés esetén mielőbb kérjenek segítséget.


