Őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását annak a 34 éves sofőrnek, aki a gyanú szerint bódult állapotban okozott halálos autóbalesetet a fővárosi Soroksári úton. A tragédiában egy 62 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg utasa súlyos sérülésekkel került kórházba.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya tájékoztatása szerint a nyomozás eddigi adatai alapján a baleset szeptember 3-án, reggel 6 óra körül történt Budapest IX. kerületében. Egy Mitsubishi típusú személyautó haladt a Soroksári úton a Szabadkai út irányába, majd a Soroksári út 160. szám magasságában, eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy Forddal. A becsapódás erejétől a Ford az útpadkának, majd egy parkolást gátló oszlopnak csapódott.










A Fordot vezető 62 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Mellette ülő utasát a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A másik járműben ülő sofőr és utasa az elsődleges adatok szerint könnyebb sérülésekkel úszták meg az ütközést.
A rendőrség a helyszínen kábítószer-gyorstesztet alkalmazott a baleset feltételezett okozójával, a 34 éves N. Ferenccel szemben, amely pozitív eredményt mutatott. Mivel a sofőrnél és utasánál is felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, a hatóságok mindkettőjüktől mintát vetettek. A rendőrök a helyszíni szemle során lefoglalták a balesetben érintett járműveket, valamint beszerezték és elemezték a környékbeli térfigyelő kamerák felvételeit is.
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki N. Ferencet. A gyanúsított nem tett vallomást, de a gyanúsítás ellen nem élt panasszal. A hatóságok őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezték a letartóztatását. A baleset pontos körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.


