Néhány nap leforgása alatt egy személygépkocsit és két robogót is eltulajdonított az a férfi, akit a napokban fogtak el a budaörsi rendőrök. Az ellopott járműveket sikerült azonosítani és megtalálni, az elkövető ellen büntetőeljárás indult.
A nyomozási cselekmények július 19-én kezdődtek, amikor bejelentés érkezett a hatósághoz egy Biatorbágyon leparkolt személygépkocsi eltűnéséről. Az ismeretlen tettes a járműben hagyott indítókulcsot kihasználva vitte el az autót, amelyet a rendőrök a helyszíni adatgyűjtést követően még aznap este megtaláltak a településen elhagyottan. A rögzített adatok és a beszerzett információk alapján a nyomozók látókörébe egy helyi lakos került.
A gyanúsított lakóhelyén július 20-án tartottak kutatást, amelynek során két robogó is előkerült. Az ellenőrzés során megállapították, hogy az egyik kétkerekűt még aznap lopták el Budapestről, míg a másik robogó eltűnéséről éppen a kutatással egy időben érkezett lakossági bejelentés, így a feljelentés adatai alapján azt is egyértelműen azonosítani tudták.
A Budaörsi Rendőrkapitányság az ügyben lopás bűncselekménye miatt indított büntetőeljárást. A nyomozók az előállított elkövetőt, B. Gyulát gyanúsítottként hallgatták ki ‒ közölte a Budaörsi Rendőrkapitányság.

