A Kubatov Gábor vezette Ferencvárosi Torna Club a teljes, mintegy 25 milliárd forintos állami támogatást felhasználta a Fradiváros sportkomplexum megvalósítására, az egykori Építők-sporttelep területén azonban a mai napig nem épült meg a tervezett létesítmény. Kele János közérdekű adatigénylésére válaszolva a Belügyminisztérium elutasította a részletes elszámolási adatok kiadását, miközben az elfolyt milliárdok miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság már hűtlen kezelés gyanújával nyomoz.
A Népliget rekonstrukciójára, valamint a Fradiváros I. és II. ütemére szánt források sorsa kapcsán Kele János fordult közérdekű adatigényléssel a Belügyminisztériumhoz, hogy kikérje a pénzügyi és számviteli elszámolásokat. A tárca válaszából kiderült, hogy az FTC határidőben, 2026. március 25-én benyújtotta a záró beszámolóját, és a teljes támogatási összeget elköltötte. A minisztérium azonban döntéselőkészítésre hivatkozva megtagadta a részletes elszámolások kiadását, arra hivatkozva, hogy az adatok tíz évig nem nyilvánosak.
„A megtagadás alapjául szolgáló közérdek nagyobb súlyú, mint a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítéséhez fűződő közérdek, ezért az adatigénylés jelenleg nem teljesíthető.”
– indokolta a döntést a tárca.
Frissítés:
„A kormány a transzparencia híve és természetesen a Fradiváros ügyben, ahogy minden más területet érintő témában is megosztja majd, mire adták a közpénzt az előző kormányzat döntéshozói, és mire használta fel azt, jelen esetben a klub. A Fradiváros 25 milliárd forintos állami támogatásával kapcsolatos vizsgálat azonban még folyik és amíg nem zárul le, nem lehet részleteket megosztani. Amint a vizsgálat befejeződött, a minisztérium részletes tájékoztatást fog adni” – közölte a Belügyminisztérium kedden.
A beruházás megvalósítására az Orbán-kormány 2016-ban és 2017-ben biztosított keretet. Az eredeti tervekkel ellentétben azonban a pénz egy részét nem építkezésre költötték, mivel egy 2022-es kormányhatározat engedélyezte, hogy a forrást működésre is felhasználja a Ferencváros. Az ügyben a Ferenczvárosi C Közép nevű szurkolói csoport tett feljelentést az Állami Számvevőszéknél hűtlen kezelés gyanújával, ahonnan az ügy a hatóságokhoz került, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig elrendelte a nyomozást.
Kubatov Gábor, a klub elnöke korábban visszautasította a gyanút, kijelentve, hogy a kapott közpénz minden fillérje a Ferencvárosnál van, így áll minden vizsgálat elé. Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár tájékoztatása szerint a minisztérium munkatársai jelenleg is a benyújtott elszámolás elfogadhatóságát vizsgálják. Kele János jelezte, hogy a döntés miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, valamint bírósághoz fordul.


