Családi alapon működő prostitúciós hálózat ellen emelt vádat a Heves Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének minősített esete miatt. A vádlottak kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket – köztük egy kiskorút is – tévesztettek meg, fenyegettek, bántalmaztak, majd kényszerítettek prostitúcióra Magyarországon és Németországban.
A büntetett előéletű férfi 2017 végétől éveken keresztül irányította és felügyelte a magyar nők belföldi és németországi prostitúciós tevékenységét. A hálózat működtetésében két fia és két távolabbi rokona volt a segítségére. A vádlottak hamis jövőkép felvázolásával, esetenként szerelmet színlelve vették rá a nőket a munkára, a visszakozni kívánókat pedig bántalmazással és fenyegetéssel kényszerítették a folytatásra.
A több mint tíz sértett Berlinbe történő kiutaztatását és elszállásolását a vádlottak szervezték meg: megszabták a kiállási helyeket, a szolgáltatások típusait, az árakat és az időtartamot, miközben telefonon szoros ellenőrzés alatt tartották és beszámoltatták az áldozatokat. A megkeresett pénzt elvették tőlük, saját megélhetésükre fordították, a nőknél pedig csak a létfenntartáshoz és a munkavégzéshez elengedhetetlen összeget hagyták.
A kizsákmányolás módszerei között szerepelt, hogy az irányító rendes életkörülményeket és házat ígért az egyik nehéz sorsú, gyermekét másra bízó nőnek. Egy másik áldozatot egy Eger melletti településről szállítottak el erőszakkal, majd közölték vele a németországi munkát, amit a nő a félelem miatt nem mert visszautasítani. Két további sértettet takarítói munka ígéretével csaptak be; amikor megérkezésük után az egyik nő visszautasította a prostitúciót és haza akart utazni, az egyik férfi erőszakot alkalmazott vele szemben, aminek hatására beleegyeztek a tevékenységbe. A hálózat Budapesten is működtetett nőket, akik közül az egyik még kiskorú volt.
A vádirat alapján öt személy ellen emeltek vádat, két visszaeső vádlott esetében egyéb bűncselekmények miatt is. A jelenleg bűnügyi felügyeletben, illetve letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottakkal szemben – amennyiben az előkészítő ülésen beismerik bűnösségüket – 14, illetve 13 év szabadságvesztést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott a vádemelő szerv, ahogyan az az Ügyészség hivatalos oldalán megjelent. A többi vádlottra beismerés esetén 9 év szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás várhat, emellett a főügyészség mind az öt vádlott tekintetében vagyonelkobzás elrendelését is kérte.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.