Kifosztás bűntette miatt indult eljárás egy 23 éves férfi és egy 28 éves nő ellen, akik egy vasúti szerelvényen alvó utastól lopták el az értékeit. A kiskunfélegyházi nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították és fogták el a párost, a sértett pedig visszakapta a tárgyait.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra június 29-én délelőtt érkezett jelzés arról, hogy egy nőt utazás közben megloptak egy vonaton. A sértett elaludt a járaton, a helyzetet kihasználva pedig két elkövető magához vette a tabletjét és a sminktáskáját.
A nyomozók az adatgyűjtés során elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyek segítségével rekonstruálták a tettesek menekülési útvonalát. A felvételekből kiderült, hogy a gyanúsítottak autóbusszal mentek tovább egy szomszédos településre, ahol a helyi körzeti megbízott közreműködésével sikerült megállapítani a személyazonosságukat.
Az egyenruhások rövid időn belül elfogták a 23 éves férfit és a 28 éves nőt, akiket kifosztás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A rendőrök az ellopott tabletet és a sminktáskát megtalálták náluk, így az értékek visszakerültek a tulajdonoshoz.

