Fordulat történt a Balatonban vízibiciklizés közben eltűnt, majd holtan talált 41 éves kaposvári férfi ügyében, miután a hatóságok büntetőeljárást indítottak. Az esetet korábban közigazgatási eljárás keretében vizsgálták, ám a körülmények teljes körű tisztázása érdekében a nyomozást a vármegyei bűnügyi igazgatóság vette át.
A hivatalos adatok szerint a tragédia június 28-án, a déli órákban történt a siófoki strand előtti vízterületen, ahol az áldozat egy vízibicikliről a Balatonba esett és életét vesztette. A férfi holttestét kétnapos keresést követően sodorta partra a víz. A vizsgálatot az elsődleges információk alapján a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság kezdte meg az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint.
Mivel a közigazgatási hatósági eljárásban az eset valamennyi részletét érintően megnyugtatóan állást foglalni nem lehet, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
„Egy vízibicikliről a Balatonba esett, majd életét vesztette egy 41 kaposvári férfi június 28-án, a déli órákban a siófoki strand előtti vízterületen. A tragédia vizsgálatát az elhunyt megtalálása után – az elsődleges adatoknak megfelelőn – a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint indított eljárás keretében kezdte meg.
Mivel a közigazgatási hatósági eljárásban az eset valamennyi részletét érintően megnyugtatóan állást foglalni nem lehet, ezért a körülmények teljeskörű tisztázására a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el.” – olvasható a rendőrség friss közleményében.
A források szerint a 41 éves, Csoki becenevű férfi a volt barátnőjével, valamint a nő nagykorú és kiskorú gyermekeivel indult vízibiciklizni. A hozzátartozók tájékoztatása alapján az áldozat nem tudott úszni, ráadásul az egyik keze is sérült volt. A rokonság a kezdetektől fogva gyanakodott a tragédia körülményeire, és az elhunyt édesanyja feljelentést is tett.
A család szerint a férfival tartó nő a baleset után értesítette a rendőröket, ám először kiment a partra, és a közelben tartózkodó emberektől nem kért azonnali segítséget. Az egyenruhások körülbelül fél óra elteltével érkeztek meg a helyszínre, a nő pedig ezt követően távozott, amit később a hozzátartozóknak küldött üzenetében sokkos állapotával indokolt. Az ismerősök és a rokonok körében több elképzelés is felmerült: a baleset hátterében a gyermekekkel való bújócskázás, önkéntes vízbe ugrás, de akár idegenkezűség, a férfi vízbe lökése is állhat. A büntetőeljárás feladata a pontos körülmények tisztázása.