A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy férfi ellen, aki a gyanú szerint kioltotta édesanyja életét, majd a holttestet elásta és lebetonozta. Az elkövető a cselekmény után bejelentést tett a rendőrségen a nő eltűnése miatt.
A vád szerint a férfi közös háztartásban élt italozó életmódot folytató édesanyjával, valamint mozgássérült nővérével. A férfi végezte a bevásárlásokat, ellátta a ház körüli teendőket, és közreműködött testvére gondozásában is. A sértett ittas állapotban rendszeresen szidalmazta a fiát, a viták mindennaposak voltak közöttük.
A vádlott és édesanyja 2024 januárjában kettesben tartózkodott otthon. A sértett alkoholt fogyasztott, és kötekedni kezdett a fiával. A nappaliban kialakult vita során a vádlott megfojtotta az édesanyját.
A férfi elrejtette a holttestet, mielőtt a nővérét hazahozták, majd bejelentést tett a rendőrségen édesanyja eltűnése miatt. A vádlott ezt követően a ház előtt felbontotta a burkolatot, gödröt ásott, amelybe elhelyezte a testet, végül lebetonozta és leburkolta a területet.
A férfi tettére az eltűnés miatt indított közigazgatási eljárás eredményeként derült fény. A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettével vádolja a férfit, bűnösségéről a Budakörnyéki Törvényszék fog dönteni.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.