Mobilalkalmazás
Hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt főigazgatóját. Az ún. aranykonvoj ügyben indult eljárás során a hatóságok megállapították, hogy hét ukrán állampolgárt legalább kilenc órán keresztül, jogalap nélkül, emberi méltóságot sértő módon fosztottak meg a személyi szabadságuktól.
Az ügyészség hivatalos tájékoztatása szerint a nyomozó ügyészség a tényállás tisztázása érdekében kiterjedt adatgyűjtést és iratbeszerzést végzett, valamint eddig több mint 30 személyt hallgatott ki tanúként, mielőtt a mai napon közölte a gyanúsítást a TEK volt vezetőjével.
A megalapozott gyanú részletei szerint a TEK főigazgatója 2026. március 4-én – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkérésére – eligazítást tartott az ún. aranykonvoj ügy műveleti feladataiban érintett vezetőknek. Hajdu János ekkor határozta meg, hogy az Ausztria felől érkező, Magyarországon át Ukrajnába tartó, nagy mennyiségű amerikai dollárt (USD) és eurót, valamint befektetési aranytömböket szállító gépjárműveket meg kell állítani és fel kell tartóztatni. A főigazgató utasítása alapján az ukrán állampolgárokat bűncselekmény elkövetésének gyanújára hivatkozva kellett elfogni, majd bilincs és a látást akadályozó textília alkalmazásával előállítani.
A művelet végrehajtására 2026. március 5-én 13 órakor került sor az M0-ás autóút alacskai pihenőhelyén, ahol a TEK hivatásos rendőrei a két ukrán pénzszállító jármű személyzetét kiszállították. A helyszínen hét ukrán állampolgárt a földre fektettek, kezeiket hátra bilincselték, fejükre pedig a szemek elfedése céljából – a rendeltetésszerű használattól eltérően, a függőleges tengely mentén mintegy 180 fokkal elforgatott – kámzsát húztak. Ezt a műveletet Hajdu János személyesen, a helyszínről irányította.
A főigazgató kifejezett utasítására a NAV pénzügyőrei által megkezdett helyszíni szemlét fel kellett függeszteni, a gépjárműveket és az ukrán személyeket pedig a TEK objektumába szállították át. Bár a TEK belső jelentései szerint az előállítások lényegében két órán belül véget értek, mert a személyeket átadták a NAV-nak, Hajdu János pontosan tudta, hogy a jelentésekkel ellentétben a NAV nem vonta büntetőeljárás alá az ukrán állampolgárokat, hanem tanúként hallgatta ki őket. A személyi szabadság feletti tényleges rendelkezési jogot a NAV nem gyakorolta, az érintettek továbbra is a TEK őrzésében maradtak.
A főigazgató annak ellenére tartotta fenn a személyi szabadságtól való megfosztást, hogy a NAV – mint eljáró nyomozó szerv – azt nem korlátozta, és a pénzügyőrök többször is kérték, hogy a már tanúként kihallgatott ukránokról vegyék le a bilincset, jelezve, hogy további eljárási cselekményt nem terveznek velük szemben.
A TEK beosztottjai a főigazgató parancsára a pénzszállítást végző személyeket – akik eljárásjogi helyzetüket tekintve tanúk voltak – az idegenrendészeti eljárásban elrendelt előállításig legalább kilenc órán keresztül jogalap nélkül tartották fogva. A hatóság megállapítása szerint a kényszerintézkedést a sértettek sanyargatásával hajtották végre: a bilincset szükségtelenül, még az alvás idejére is fent hagyták, míg a látást gátló textíliát az emberi méltóságot sértő módon alkalmazták, ami a fogvatartással járó kötelező testi és lelki szenvedésnél lényegesen nagyobb gyötrelmet okozott a sértetteknek.
Hajdu János panasszal élt a gyanúsítás ellen, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, de vallomást tett; a korábbi főigazgató szabadlábon védekezik.
Az ügyészség megvizsgálta a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések indítványozásának törvényi feltételeit, de úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított esetében a kényszerintézkedések elrendelésének különös okai nem állnak fenn. A bűnismétlés a szolgálati viszonya megszűnésével már nem jöhet szóba, az eljárás alóli kibúvásra nincs adat, a bizonyítás megnehezítésének veszélye pedig nem reális, mivel a gyanúsított hónapok óta tisztában van a közéletben és a médiában is széles körben tárgyalt nyomozással, így az összebeszélés vagy a bizonyítékok eltüntetése a gyanúsítást követően már nem jelent valós kockázatot.
