Egy közlekedési baleset helyszínén használta ki a sértett tehetetlenségét egy 58 éves sofőr, aki csaknem kétszázezer forintot vett el a földön fekvő motoros tárcájából. A veszprémi rendőrök azonosították és őrizetbe vették a zalaegerszegi elkövetőt, akivel szemben kifosztás miatt indult eljárás.
A 82-es számú főúton, Eplény külterületén történt az az ütközés 2026. június 12-én, amelyben egy személygépkocsi és egy motorkerékpár volt érintett. A baleset során a kétkerekű vezetője a szalagkorlátnak csapódott, és ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
A gépkocsi vezetője a sérült ellátásának ideje alatt használta ki, hogy a motoros védekezésre képtelen állapotban van. Magához vette a sértett kistáskáját, és a benne lévő pénztárcából megközelítőleg 200 ezer forint értékű készpénzt tulajdonított el. A táskát ezt követően visszavitte a sérült ember mellé, majd a későbbiekben átadta azt az egyik mentőápolónak.
A készpénz hiányát a motoros hozzátartozója már a helyszínen észlelte. A veszprémi nyomozók a társszervekkel közösen végzett munka eredményeként azonosították az 58 éves zalaegerszegi elkövetőt, akit a rendőrök június 22-én elfogtak. A hatóság tagjai a férfit kihallgatták, majd őrizetbe vették.
Ezt olvastad már? Taxis és motoros balhézott a Bajcsy-Zsilinszky úton

