Nemzetközi hálózattal működő, ukrán-magyar bűnszervezetet számoltak fel a hatóságok, amelynek tagjai potencianövelők és egyéb gyógyszerek jogosulatlan forgalmazásával tettek szert jelentős, éves szinten megközelítőleg egymilliárd forintos illegális bevételre. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével június 9-én hajtottak végre intézkedést az öt gyanúsítottal szemben, akiktől összesen 830 millió forint értékben vontak el vagyont.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal győri osztályának eljárása a szlovák Nemzeti Drogellenes Hivatal jelzése alapján indult. A nyomozás adatai szerint egy 59 éves, Szadán élő ukrán állampolgár legalább öt éven át szervezte az illegális tevékenységet. A nyilvános internetes felületeken kínált készítmények magyarországi forgalmazási engedéllyel nem rendelkeztek, és bevizsgálatlanok voltak. A vásárlók a termékek ellenértékét jellemzően kriptovalutával vagy egy litván bankszámlára történő utalással egyenlítették ki.
A bűnszervezet az illegális szereket külföldről szerezte be, azokat Pest vármegyében, ikladi és őrbottyáni raktárakban tárolta. A kicsomagolt árut postai úton, Szlovákiából adták fel, havonta 10 millió forintot fordítva a szállítási költségekre. A június 9-i akció során a Terrorelhárítási Központ munkatársai a bűnszervezet vezetőjét és két társát egy XVIII. kerületi edzőteremben, míg a negyedik gyanúsítottat Szadán fogták el. Az ötödik érintettet a nyomozók Vácon vették őrizetbe.
A gyanúsítottak lakcímein, valamint a raktárakban tartott kutatások során nagy mennyiségben foglaltak le gyógyszereket és csomagolási segédanyagokat. A Vagyon-visszaszerzési Hivatal eljárása során a hatóságok luxusautókat – köztük Ferrari, Porsche és Rolls Royce márkájú gépkocsikat –, továbbá hajót, jetskit, nagy értékű karórákat, készpénzt és ingatlanokat zároltak. A bíróság a gyanúsítottak közül négy fő letartóztatásáról, egy személy esetében pedig bűnügyi felügyelet elrendeléséről határozott.
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó IrodaKészenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.