Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy fiú, miután egy fiatalkorú autóval üldözni kezdett egy társaságot, majd nagy sebességgel közéjük hajtott. Az ügyészség minősített közúti veszélyeztetés és más bűncselekmény miatt emelt vádat a támadóval szemben.
A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott egyik barátja konfliktusba került egy másik fiúval és annak társaságával egy lány miatt. A vita 2023 szeptemberében egy bolt parkolójában tettlegességig fajult, ahol a vádlott barátja összeverekedett az egyik fiúval.
A fiatalkorú úgy érezte, ki kell állnia a barátja mellett, ezért elhatározta, hogy ráijeszt a társaságra.
A vádlott észrevette a fiúkat, majd autójával gyorsítani kezdett. Az utasoldali ajtó eközben kinyílt, de tovább haladt a járdán álló két fiú irányába. A sértettek hátrébb léptek, majd a nyitott ajtó felé rúgtak, hogy megvédjék magukat.
A fiatalkorú ezt követően megfordult, és nagy sebességgel újra a járdán egymás mellett álló sértettek felé hajtott. A két fiú egy villanyoszlop mögé ugrott az autó elől, a vádlott azonban észrevette egyiküket, és felé irányította a járművet.
A sértett a legalább 40 kilométer per órás sebességgel közeledő autó elől a motorháztetőre ugrott, teste a szélvédőnek csapódott, majd az úttestre zuhant.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett
A fiú súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a fiatalkorú vádlott pedig a történtek után elhajtott a helyszínről.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntettével és más bűncselekménnyel vádolja a fiatalkorú fiút. Az ügyben a Váci Járásbíróság dönt majd.


