Hirdetés

Drogterjesztő trión ütöttek rajta a nagykanizsai nyomozók

2026. május 24. 10:20
ZSH

Összehangolt akció keretében fogtak el három kábítószer-terjesztőt a Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozói május 20-án hajnalban. A több helyszínen végrehajtott kutatások során jelentős mennyiségű illegális szert, köztük fentanilt és kokaint is lefoglaltak a hatóságok.

A felderítést széles körű adatgyűjtés előzte meg, melynek eredményeként a hatóság látókörébe került egy 39 éves férfi és 37 éves élettársa. A páros az elmúlt hónapok során anyagi haszonszerzés céljából foglalkozott amfetamin és ecstasy árusításával. A bűncselekmények elkövetése során megosztották a feladatokat: az anyagok belekeverését és a porciózást a pár végezte, majd az előkészített adagokat egy bűntársuknak adták át. A harmadik személy feladata a fogyasztók kiszolgálása volt, amihez előre egyeztetett helyszíneken bonyolították le az üzleteket.

A közterületi támogató alosztály bevonásával a nyomozók május 20-án hajnalban több helyszínen ütöttek rajta a feltételezett elkövetőkön. A kutatások alkalmával a szakemberek 138 gramm fentanilt, 82 g amfetamint, 4 g kokaint, 28 darab ecstasy tablettát, valamint 10 g droggyanús anyagot találtak. A tiltott szerek mellett a porciózáshoz és az árusításhoz szükséges eszközöket, továbbá készpénzt és mobiltelefonokat is lefoglaltak.

A három elkövetőt előállították, majd kábítószer-kereskedelem bűntett miatt kihallgatták. A hatóság mindhárom személyt őrizetbe vette, és egyúttal kezdeményezték letartóztatásukat.

A kábítószer fogyasztása számos súlyos tünettel járhat, jelentkezhet szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés. Az arra hajlamos egyéneknél a pszichés függőség rendkívül erőssé, szinte elviselhetetlenné fokozódhat. Különösen igaz ez az olyan kábítószerek esetében, mint a kristály, amely rövid idő alatt erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz. A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet.

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

📰 MÉG TÖBB BŰNÜGY 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK