Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
A körülmények tisztázása során a hatóságok megállapították, hogy a 22 éves férfi és a barátnője között korábban is többször fordult elő konfliktus, amely nemegyszer tettlegességig fajult. A május 18-ai eset alkalmával a szomszédok üvöltést és sikoltozást hallottak, a rendőrök pedig a lakásban szinte mindenhol dulakodás nyomait rögzítették. Az adatok szerint a férfi bántalmazta a lányt, aki megpróbált kijutni az ingatlanból, de a párja megakadályozta ebben. A sértett a folyamatos bántalmazás hatására menekülésként kiugrott a negyedik emeleti lakás erkélyéről. Az eset pontos rekonstrukciója szakértők bevonásával jelenleg is folyamatban van.
A rendőrök előállították, majd kihallgatták a férfit, aki elmondta, hogy az eset előtt mindketten kristályt fogyasztottak. A verekedés tényét elismerte, az emberölést viszont tagadta. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Az eljárást emberölés gyanúja miatt a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja.


