Mai névnap: Valéria

Emberölés Döbröközön: holttestet találtak egy udvar kútjában
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
A rendőrség őrizetbe vett egy 54 éves döbröközi férfit, akit emberöléssel gyanúsítanak, miután egy helyi ingatlan kútjából előkerült egy két hete eltűnt nő holtteste. A hatóságok a katasztrófavédelem segítségével emelték ki az áldozatot az udvari kútból.
A Dombóvári Rendőrkapitányságra 2026. április 27-én délután érkezett bejelentés, miszerint egy döbröközi nőt már közel két hete nem láttak. A rendőrök elrendelték a körözést, majd kivonultak az eltűnt személy lakóhelyére.
Az ingatlan udvarán található kút átvizsgálásakor – a katasztrófavédelem munkatársainak közreműködésével – egy holttestet találtak és emeltek ki. A helyszínre érkező igazságügyi orvosszakértő jelenlétében azonosították az elhunytat.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 54 éves helyi lakost a rendőrök elfogták, emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
⚖️ Mit mond a Btk.?
160 § (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést
a) előre kitervelten,
b) nyereségvágyból,
c) aljas indokból vagy célból,
d) különös kegyetlenséggel,
e) hivatalos személy, közfeladatot ellátó személy, illetve e személyekre tekintettel a hozzátartozójuk sérelmére, a hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy eljárása alatt, illetve emiatt,
f) több emberen,
g) sok ember életét veszélyeztetve,
h) különös visszaesőként,
i) bűnszervezetben,
j) tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére,
k) a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére
követik el.








