A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki 2025 decemberében egy 81 éves, járóbottal közlekedő asszonyt károsított meg. Az elkövető a sértett tiltakozása ellenére kísérte fel az idős nőt a lépcsőn, majd útközben ellopta a pénztárcáját.
A vádirat szerint a vádlott 2025 decemberében, délelőtt, egy kazincbarcikai lépcsőházban szólította meg a hazaérkező, mozgásában korlátozott asszonyt. Bár a sértett többször határozottan elutasította a férfi felajánlott segítségét, a vádlott ezzel nem törődve belekarolt az asszonyba, és a lépcsősoron vezette. Amikor a félmeletre értek, a férfi kihasználta a helyzetet, és a sértett karján lógó szatyorból kivette a pénztárcát, majd azonnal elmenekült.
A lopott tárcában közel 30.000 forint készpénz és személyes iratok voltak.
A jelenleg is letartóztatásban lévő vádlott büntetett előéletű, többszörös visszaesőnek minősül. Az ügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, azzal a kitétellel, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.
⚖️ Mit mond a Btk.?
§ (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy a) az elvételre a sértett védekezésre képtelen állapotát használja ki, vagy b) a sértett előtt ismeretlen okból keletkezett öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotát idézi elő, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a kifosztást bűnszövetségben vagy üzletszerűen, b) a (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.