A Veszprémi Járási Ügyészség vádat emelt három fiatalkorú ellen, akik egy lakásba bezárva bántalmazták és alázták meg lányismerősüket. Az elkövetők videóra vették a bántalmazást, miközben nevetve nézték társuk szenvedését.
A vádirat szerint 2024 júliusában egy 14 éves lány, egy 14 éves fiú, egy 17 éves fiú és a 16 éves sértett egy 14 év alatti társukkal Veszprémben tartózkodtak. A vádlottak este a 14 éves lány édesanyjának lakására mentek, ahol másnap reggel a sértett is csatlakozott hozzájuk. A lakásban a 14 éves fiú kiszolgálást követelt a lánytól, aki ezt megtagadta. A vád szerint ekkor trágár szidalmazás és fenyegetés kezdődött, a sértettet pedig nem engedték ki a bezárt lakásból.
A 14 éves lány megalázó feladatokat végeztetett társával, majd miután a lány nem volt hajlandó sós kapucsínót inni, a két 14 éves vádlott spray-vel és öngyújtóval próbálta meggyújtani a haját, egyikük pedig a térdét is meg akarta égetni. A sértett az erkélyre menekült segítséget kérni, de visszacsalták a lakásba, ahol tovább bántalmazták. A kínzást a többiek mobiltelefonnal rögzítették és gúnyolódtak rajta. Az áldozat 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A társaság később elindult a városba, ahol a sértett meghallotta, hogy társai további bántalmazását tervezik. Menekülés közben a vádlott lány utolérte és arcon rúgta a sértettet, akinek végül sikerült elszaladnia és egy járókelőtől segítséget kérnie.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény vonatkozó rendelkezései:
194. § (1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt (…) d) a sértett sanyargatásával követik el.
164. § (1) Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyű testi sértés vétségét követi el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (4) A büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a testi sértést aljas indokból vagy célból, továbbá ha különös kegyetlenséggel követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.