A Siklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki Tiktokon keresztül rábírt egy Németországban élő férfit öngyilkossága befejezésére. A vádlott a közvetítés során biztatta a sértettet, aki ezt követően életét vesztette.
A vádirati tényállás szerint a siklósi férfi egy közösségi felületen került kapcsolatba a későbbi sértettel. A Németországban tartózkodó férfi 2025 októberében élő adást indított saját csatornáján, amelyben a nyakára helyezett egy kábelt, annak másik végét pedig egy fához rögzítette. A közvetítés során többször kijelentette a nézőknek, hogy önkezével véget akar vetni az életének.
A több mint tíz percen át tartó adáshoz számos néző csatlakozott, akik megpróbálták lebeszélni a férfit szándékáról. Ekkor lépett be a közvetítésbe a vádlott, aki megkérdezte a sértettet, hogy valóban meg akar-e halni. Miután a férfi igennel válaszolt, a vádlott arra buzdította, hogy tegye meg. A kijelentést követően a sértett öngyilkosságot követett el.
A nézők bejelentései alapján a német rendőrség a lakóhelye közelében talált rá az elhunyt férfira. Bár az öngyilkosság gondolata már korábban kialakult a sértettben, az ügyészség megállapítása szerint a vádlott rábíró kijelentése erősítette meg és véglegesítette őt a szándékában.
⚖️ Mit mond a Btk.?
162 § (1) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy annak elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá öngyilkosságra, vagy annak elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.