Bejelentés nyomán intézkedtek a rendőrök Hajmáskéren, ahol két fiatal férfi egy lakóház ajtaját rugdosta és a jelenlévőket fenyegette. A 25 és 24 éves helyi lakosokat a járőrök előállították, majd őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Április 12-én délután érkezett segélyhívás a rendőrségre egy hajmáskéri incidens miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi egy helyi lakótelepi ingatlan bejárati ajtaját vette célba, amelyet megrugdostak. A rongálás mellett az ott lakó férfit verbálisan megfenyegették, valamint a helyszín közelében tartózkodó polgárőröket is szidalmazták.
A kiérkező járőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a 25 éves, valamint a 24 éves helyi elkövetőt. Mindkét férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A hatóság a két fiatalembert őrizetbe vette, és garázdaság vétsége miatt indított ellenük büntetőeljárást.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 339. § (1) bekezdése szerint aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.