Egy győri lakásból közel 2 millió forint értékben arany ékszereket és értékes pénzérméket tulajdonított el a család alkalmazottja, akit a rendőrök azonosítottak és gyanúsítottként hallgattak ki. Az 56 éves nő beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettét anyagi nehézségeivel indokolta.
Január végén érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint egy győri ingatlan hálószobai szekrényéből ismeretlen körülmények között eltűntek a család értékei. A sértett elmondása szerint az arany ékszereket és érméket nem ellenőrizte napi rendszerességgel, így a hiányt csak később észlelte.
A nyomozók az adatgyűjtés és a bizonyítékok beszerzése során megállapították, hogy a lopással a családnál dolgozó 56 éves bébiszitter hozható összefüggésbe. A nőt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a felelősségét. Vallomásában előadta, hogy nehéz anyagi körülményei miatt vitte el az értékeket, amelyeket nagyrészt azonnal értékesített.
A rendőrök a nő lakásán tartott kutatás során az eltulajdonított tárgyak egy csekély részét megtalálták és lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak. A Győri Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé.
⚖️ Mit mond a Btk.?
370 § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. (2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a lopást kisebb értékre, b) a szabálysértési értékre elkövetett lopást ba) bűnszövetségben, bb) közveszély színhelyén, bc) üzletszerűen, bd) dolog elleni erőszakkal, be) helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult tudta és beleegyezése nélkül behatolva, bf) hamis vagy lopott kulcs használatával, bg) lakást vagy hasonló helyiséget a sértett bizalmába férkőzve, annak tudta és beleegyezése nélkül használva, vagy bh) zsebtolvajlás útján követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.