Egy 43 éves férfi engedély nélkül kötött el egy autót, majd az udvaron falnak ütközött, végül pedig brutálisan bántalmazta unokatestvérét. Az Érdi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és garázdaság miatt indított büntetőeljárást az elkövető ellen.
Nem mindennapi családi konfliktushoz riasztották az egyenruhásokat 2026. március 18-án este Érden. A 43 éves F. Attila egy helyi hozzátartozóját kereste fel, majd a nyitott kapun keresztül bement az udvarra. A férfi beült rokona autójába, beindította a motort és megpróbált kitolatni az ingatlanról. A manőver során azonban a ház falának ütközött, amivel körülbelül 2 millió forintos kárt okozott a járműben.
[Archivált média]
[Archivált média]
A helyszínre érkező tulajdonos és F. Attila között a rongálás, valamint egy korábbi nézeteltérés miatt szóváltás alakult ki. A vita hamar tettlegességig fajult: a 43 éves férfi többször ököllel fejbe vágta unokatestvérét. A sértett megpróbált védekezni és lefogni támadója kezét, de nem járt sikerrel. Az agresszor a kerítés falába verte rokona fejét, majd több alkalommal meg is harapta a férfit. Az erőszakos cselekménynek a kiérkező rendőrök vetettek véget, akik intézkedtek a támadóval szemben.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 380. § (1) bekezdése szerint aki idegen gépi meghajtású járművet mástól azért vesz el, hogy jogtalanul használja, vagy aki a rábízott ilyen járművet jogtalanul használja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A 339. § (1) bekezdése alapján aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.