Hirdetés

Bugyiban és pólóban fogadta a szülőket a tótkomlósi bölcsődevezető

2026. március 22. 20:51
ZSH
Rtl

Leváltották tisztségéből a tótkomlósi bölcsőde korábbi vezetőjét, aki a vádak szerint rendszeresen hiányos öltözetben dolgozott. Bár az önkormányzat feljelentést tett kiskorú veszélyeztetése miatt, a rendőrség elutasította a nyomozást.

​A tótkomlósi bölcsőde korábbi női vezetője ellen súlyos panaszok érkeztek a szülők részéről. Az állítások szerint az intézményvezető rendszeresen pólóban és alsóneműben, konkrétan tangában fogadta a gyermekeket, valamint az érkező édesapákat is – közölték az RTL Híradóban.

​A szemtanúk beszámolói alapján a nő az irodájában, még az ebédbefizetések alkalmával sem viselt nadrágot. A szülők jelzéseit követően az önkormányzat belső vizsgálatot indított az ügyben. A folyamat lezárultával a nőt leváltották vezetői pozíciójáról.

​Az eset hatására a polgármester szigorúbb szabályozást vezetett be az intézményben, amelynek értelmében kötelezővé tette a zárt, térdig érő munkaruha viselését. A városvezetés kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentést is tett az ügyben, azonban a rendőrség bűncselekmény hiányában elutasította a vizsgálat lefolytatását. Az érintett volt vezető nem kívánt nyilatkozni az esettel kapcsolatban.

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

👮 MÉG TÖBB VESZéLYEZTETéS 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK