Mai névnap: Eszter, Eliza

236 elfogás és 47 személyi sérüléses baleset: a rendőrség tegnapi mérlege
Magyarország területén a rendőrök összesen 47 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek. A balesetek szerencsére halálos áldozatot nem követeltek: 6 eset súlyos, míg 41 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 236 személyt fogott el. A részletes adatok szerint 66 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 52 személyt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján kerítettek kézre. Összesen 195 főt állítottak elő, közülük 80-at bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Ittas járművezetés gyanúja miatt 4 személlyel szemben intézkedtek a hatóságok. Biztonsági intézkedésre 74 esetben került sor.
Határrendészet
A határrendészeti összesítő szerint a rendőrök összesen 18 határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád vármegye területén. A feltartóztatott személyek szír, afgán, palesztin és bangladesi állampolgárnak vallották magukat, azonban okmányok hiányában sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A hatályos jogszabályoknak megfelelően a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Az elmúlt 24 órában tiltott határátlépés miatt 2 esetben indult eljárás. Emellett Csém külterületén egy román embercsempészt is elfogtak, aki autójában 5 illegális migránst (bangladesi és palesztin állampolgárokat) próbált továbbszállítani. A sofőrrel szemben embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárás, amely akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.






