A Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletében bűnösnek mondta ki azt a férfit, aki családi barátként éveken át élt vissza három kiskorú bizalmával és követett el sérelmükre szexuális erőszakot. A vádlottat a bíróság hat év szabadságvesztésre ítélte és véglegesen eltiltotta minden gyermekekkel kapcsolatos foglalkozástól.
A sértettek édesanyja és akkori párja 2012-ben ismerkedtek meg a vádlottal, akivel szoros baráti viszonyt alakítottak ki. A férfit családtagként kezelték, így a szülők rendszeresen rábízták a 2007-ben, 2008-ban és 2012-ben született gyermekeik felügyeletét.
A vádlott a felügyeletére bízott kiskorúakkal szemben az alábbiak szerint követett el szexuális cselekményeket: 2013 és 2014 között a 2007-ben született gyermekkel végzett szexuális cselekményt. 2013 és 2018 között a 2008-as születésű sértettel szemben követte el ugyanezt. 2021-ben a legfiatalabb, 2012-ben született kiskorú sértett ellen irányult a bűncselekmény.
A férfi emellett pornográf felvételeket is mutatott a gyermekeknek. Az áldozatok életkoruknál fogva nem voltak tisztában a cselekmények jellegével, ezért nem tanúsítottak ellenállást. Az ügyre akkor derült fény, amikor a legfiatalabb gyermek beszámolt az eseményekről az édesanyjának, aki ezt követően feljelentést tett.
A Pest Vármegyei Főügyészség vádirata alapján a Budapest Környéki Törvényszék 2026. március 4-én hirdetett határozatot. A vádlott lemondott a tárgyaláson való jelenlét jogáról. A bíróság a terheltet 3 rendbeli – ebből 2 esetben folytatólagosan elkövetett – szexuális erőszak bűntettében, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek.
A halmazati büntetésül kiszabott 6 év börtönbüntetés és 6 év közügyektől eltiltás mellett a bíróság végleges hatállyal eltiltotta a férfit minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végezné.
Fellebbezés benyújtására az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a védő jogorvoslatot nyújtott be, így az ítélet nem jogerős.
⚖️ Mit mond a Btk.?
197 § (1) Aki a) a szexuális kényszerítésnek a 196. § (1) bekezdésében meghatározott módján mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, b) mással szemben – védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva – szexuális cselekményt végez, vagy mást szexuális cselekmény eltűrésére kényszerít, szexuális erőszakot követ el. (4) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a szexuális erőszakot a) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére a nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy, illetve az elkövetővel a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése okán egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban álló személy követi el, b) a tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.
198 § (1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.