Mai névnap: Tivadar
Két nap alatt kétszer rabolták ki ugyanazt a csepeli dohányboltot
Rövid időn belül azonosítottak és elfogtak a rendőrök egy 16 éves fiút és egy 22 éves férfit, akik fegyverrel vagy annak utánzatával szereztek bevételt egy XXI. kerületi üzletből.
Fegyverrel, vagy annak utánzatával követelte a bevételt két, arcát eltakaró férfi egy XXI. kerületi dohánybolt eladójától 2026. március 3-án kora reggel. Az ügyben ismeretlen tettesek után indult nyomozás. Az eset másnap ugyanott megismétlődött, akkor egy pisztolyos alak vitte el a bevételt. Lövés vagy sérülés egyik esetben sem történt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablás és Szervezett Bűnözés Elleni Osztály nyomozói a kerületi rendőrökkel közösen folytatták a kutatást.
A feltételezett elkövetőket, egy 16 éves fiút és egy 22 éves férfit a XXI. kerületi rendőrök és a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai 2026. március 5-én hajnalban fogták el Csepelen. Elszámoltatásuk és kihallgatásuk folyamatban van. A nyomozók az eljárás során tisztázzák azt is, hogy melyik tettes követte el mindkét bűncselekményt.
⚖️ Mit mond a Btk.?
365. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből a) valaki ellen erőszakot, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy b) öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi, rablást követ el.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást a) fegyveresen, b) felfegyverkezve, c) jelentős értékre, d) bűnszövetségben, e) hivatalos személy, közfeladatot ellátó személy vagy a rendvédelmi szerv közszolgálati jogviszonyban álló tagja sérelmére, hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, f) a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el.
(4) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást a) fegyveresen, b) jelentős értéket meghaladó értékre, c) bűnszövetségben követik el.








