Hirdetés

Halálos baleset az M1-esen: nem figyelt a román kamionos az érkező kisbuszra

2026. március 3. 13:28
ZSM
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség

Vádat emeltek egy román kamionsofőr ellen, aki 2025 januárjában halálos balesetet okozott az M1-es autópályán. A sofőr egy szabálytalan sávváltással kényszerítette fékezésre a mögötte érkező kisbuszt, amely a félpótkocsi hátuljába csapódott; a balesetben egy utas életét vesztette.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 47 éves román kamionos 2025 januárjában az M1-es autópályán közlekedett Budapest felől Hegyeshalom irányába. A férfi Győr térségében úgy haladt be a belső sávba, hogy nem győződött meg megfelelően a mögötte lévő forgalomról. Ezzel nem vette figyelembe a belső sávban 130 km/h sebességgel érkező bolgár rendszámú kisbuszt, amelyben heten utaztak.

Bár a kisbusz vezetője észlelte a kamiont és fékezett, az ütközést már nem tudta elkerülni, és a jármű a félpótkocsi hátuljának csapódott. Az ütközés során a kisbusz utasai közül hárman súlyos, egy személy pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Egy utas azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházi kezelése során életét vesztette.

A Győri Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a sofőrrel szemben. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

💡 Jogi iránytű dr. Kiss D. Csabától: Mit kell tudni a halálos balesetekről?

  • Gondatlanság és büntetés: A Btk. 235. § alapján a közúti baleset okozása gondatlan vétség, de ha a tragédia halállal végződik, a törvény 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztést rendelhet el.
  • Kötelező eltiltás: Halálos kimenetelű balesetnél a Btk. 55. § alapján a bíróság kötelezően alkalmazza a járművezetéstől való eltiltást. Ez az automatikus mellékbüntetés általában 1-től 10 évig terjed, de súlyos esetben akár végleges hatályú is lehet.
  • Milliós kártérítések: A Ptk. alapján az okozó (vagy biztosítója) köteles megtéríteni a vagyoni károkat és a nem vagyoni (sérelemdíj) igényeket. Halál esetén a hozzátartozók erkölcsi sérelem címén a gyakorlatban jelentős, akár 5-50 millió forintos összegekre is számíthatnak.

Ne maradjon szakértő védelem nélkül egy ilyen súlyos helyzetben! dr. Kiss D. Csaba ügyvéd elérhetősége: jogomvan.hu

⚖️ Mit mond a Btk.?

Btk. 235. § (1) Közúti baleset okozása „Aki a közúti közlekedési szabályok megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Btk. 235. § (2) A büntetés „a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.”

Ezt olvastad már? Egy 14 éves fiú halt meg a tanárok gondatlansága miatt

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

📰 MÉG TÖBB BŰNÜGY 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK