Tizenhat ember ellen emelt vádat a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség korrupciós bűncselekmények miatt. Az ügyben két egykori rendőri vezető is érintett, akik a vád szerint hivatali helyzetükkel visszaélve működtek együtt egy vagyonvédelmi cégcsoport felső vezetőivel.
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a vádirat alapján egy vagyonvédelmi tevékenységet végző vállalkozás felső vezetői a cégcsoport sikeres és eredményes működése érdekében szervezetten korrupciós kapcsolatrendszert alakítottak ki két rendőri vezetővel.
A cégvezetők több mint egy évtizeden keresztül vagyoni és személyes jellegű előnyöket biztosítottak egy volt városi rendőrkapitánynak és egy korábbi rendőrfőkapitány-helyettesnek.
Cserébe a rendőri vezetők a vád szerint hivatali helyzetükkel visszaélve beavatkoztak büntetőügyekbe, biztosították szabálysértési és büntetőeljárási ügyek iratainak jogosulatlan megismerését, valamint befolyást gyakoroltak hivatalos személyekre és gazdasági társaságokra a vagyonvédelmi cégcsoport érdekében.
Letöltendő börtönt indítványoz az ügyészség
A nyomozó ügyészség vádiratában a volt rendőri vezetőkkel és a vagyonvédelmi vállalkozás felső vezetőivel szemben letöltendő börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.
Az egykori hivatalos személyek pénzbüntetésre is számíthatnak. A volt rendőrkapitány esetében több tízmillió forintos, míg a volt rendőrfőkapitány-helyettes esetében több százezer forintos vagyonelkobzást indítványozott az ügyészség. A vagyonelkobzás végrehajtását különböző vagyonelemek korábbi zár alá vételével biztosították.
A vagyonvédelmi cégcsoporthoz tartozó, korrupciós bűncselekményekkel érintett gazdasági társaságokkal szemben – a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvény alapján – pénzbírság kiszabására is indítványt tett az ügyészség.
Az ügyben a Győri Törvényszék fog dönteni.
⚖️ Mit mond a Btk.?
2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 294. § Hivatali vesztegetés elfogadása
„(1) Az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, a jogtalan előnyt vagy annak ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személy által kért vagy adott jogtalan előny elfogadásához hozzájárul, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
„(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) a hivatali kötelesség megszegésével, a hatáskör túllépésével vagy a hivatali helyzettel egyébként visszaélve követik el, b) üzletszerűen vagy c) bűnszövetségben követik el.”
(A vádirat szerint az elkövetés üzletszerűen és hivatali visszaéléssel valósult meg, így a (2) bekezdés szerinti súlyosabb minősítés az irányadó.)
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.