Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ittas állapotban bántalmazta a polgármestert egy Barcs környéki településen. Az elkövető azért támadt a munkáltatójára, mert az a munkaidő alatti alkoholizálás miatt megtagadta a napi bér kifizetését.
Egy Barcs közeli település önkormányzata által segédmunkásként foglalkoztatott férfi 2025 decemberében, munka közben alkoholt fogyasztott, amiről a munkáltató polgármester tudomást szerzett.
A sértett a vádlottat munkatársaival együtt a polgármesteri irodába hívta alkoholszondás ellenőrzés céljából. Az ittas vádlott nem volt hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak, de elismerte, hogy két liter sört elfogyasztott. A polgármester ezt követően közölte a terhelttel, hogy a napi bérét nem fizeti ki neki. A vádlott ekkor két kézzel megragadta a sértett ruházatát a nyakánál, majd mögé lépve tenyérrel tarkón ütötte.
A férfi 2026 januárjában további bántalmazással fenyegette meg a sértettet egy hangüzenetben.
Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.
⚖️ Mit mond a Btk.?
310. § (1) Aki a) hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, b) hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy c) hivatalos személy ellen eljárása alatt, illetve emiatt erőszakot követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan zaklatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy azt a látszatot kelti, hogy más életére, testi épségére vagy egészségére irányuló büntetendő cselekmény elkövetése várható, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.