A Pest vármegyei nyomozók a baranyai speciális egység segítségével fogták el azt a pécsi férfit, aki 2016-ban társaival módszeresen kifosztott egy biatorbágyi családot. A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását, akit egy 71 millió forintos rablásban való részvétellel vádolnak.
B. Péter a gyanú szerint 2016 augusztusában három társával együtt jelent meg egy jómódú biatorbágyi házaspár otthonánál. Az elkövetők csuklyát húztak, majd erőszakkal behatoltak az ingatlanba. Az épületben a nő kezét és lábát gyorskötözővel rögzítették, a férfi kezét pedig hátrabilincselték, miután egy tárggyal fejbe vágták.
A támadók rendőrnek adták ki magukat, és azzal fenyegették meg a házaspárt, hogy amennyiben nem adják át értékeiket, kábítószert szórnak szét a lakásban, és börtönbe juttatják őket. A fenyegetés hatására a sértettek közel 71 millió forint értékben adtak át ékszereket, órákat és készpénzt. A rablók a távozásuk előtt a pár féléves gyermekét a megkötözött nő ölébe tették.
A Pest megyei területen 2015 és 2017 között több hasonló, úgynevezett kötözős rablást követtek el. Az ezekkel összefüggő eljárásokban a bűnszövetség három tagját a bíróság korábban már jogerősen szabadságvesztésre ítélte.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján vált azonosíthatóvá a pécsi B. Péter, akinek elfogásához a Pest vármegyei rendőrök a baranyai Mecsek Közterületi és Támogató Alosztály segítségét kérték. A férfit a napokban fogták el, gyanúsítottként hallgatták ki, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
⚖️ Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 365. § (1) bekezdése szerint: „Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből a) erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy b) valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, rablás bűntettét követi el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A (4) bekezdés alapján a büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást a) bűnszövetségben, b) csoportosan, c) hivatalos személynek, közfeladatot ellátó személynek vagy e személyek támogatására hívott személynek kiadva magát, d) jelentős értékre követik el.
Az (5) bekezdés szerint a büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást a) különösen nagy vagy ezt meghaladó értékre, b) jelentős értékre a (4) bekezdés a) vagy c) pontjában meghatározott módon követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.