A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztályának nyomozói felszámoltak egy drogterjesztő hálózatot a III. kerületi Hatvany Lajos utcában, ahol két férfi egy presszót használt bázisként. Az akció során több millió forint értékű kokaint, marihuánát és tablettákat foglaltak le, a presszót pedig öt hétre bezáratták.
A BRFK nyomozásának adatai szerint két törzsvendég hosszabb ideje kábítószer-elosztóként használt egy presszó-szórakozóhelyet Budapest III. kerületében, a Hatvany Lajos utcában. A rendőrök február 17-én ütöttek rajta a két feltételezett kereskedőn. A 44 éves K. Viktort akkor fogták el, amikor a kocsmából kilépve a kocsijához tartott. Az 51 éves N. Attilára bent került bilincs, ahol egy vásárlójával szemben is intézkedtek a nyomozók.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
Az elfogott férfiaknál, a helyszínen, valamint az elkövetők lakásainak átkutatása során a rendőrök több mint (bruttó) 100 gramm kokaint, 420 gramm marihuánát, valamint kilenc doboz droggyanús tablettát foglaltak le. Az ötszáz adagot meghaladó kábítószer feketepiaci értéke elérheti a hatmillió forintot.
K. Viktort és N. Attilát kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe, a harmadik férfit kábítószer birtoklásával gyanúsítják, ő szabadlábon védekezhet.
A a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 4/A. § (1) bekezdésben foglaltak alapján a békásmegyeri presszót február 25-én öt hét időtartamra bezáratta.
Az üggyel kapcsolatban a presszó tulajdonosa szerkesztőségünknek elmondta: nem volt tudomása a helyiségben zajló illegális tevékenységről. Állítása szerint a kábítószer-értékesítésről a rendőrségi intézkedés során értesült, és mindenben együttműködik a hatóságokkal az ügy tisztázása érdekében.
💡 Tudtad-e? – Jogi kisokos dr. Kiss D. Csabától
A „bázis” bezárása: A rendőrségnek joga van ideiglenesen bezáratni azokat a vendéglátóhelyeket, amelyeket bűncselekmények elkövetéséhez (például drogterjesztéshez) használnak bázisként.
Kereskedő vs. Fogyasztó: A törvény éles különbséget tesz az értékesítés és a saját célú birtoklás között – a büntetési tételekben ez években mérhető különbséget jelent.
Szakértői védelem: Egy tapasztalt büntetőjogi ügyvéd már a nyomozati szakaszban segíthet a gyanúsított jogainak érvényesítésében.
Ne hagyjd a véletlenre a védelmed! Szakértőnk, dr. Kiss D. Csaba elérhetősége: jogomvan.hu
⚖️ Mit mond a Btk.?
176. § (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) bűnszövetségben, b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőségét felhasználva, c) fegyveresen, d) felfegyverkezve vagy e) jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.
177. § (1) Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivit vagy azon átszállít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.