Egy idős házaspár közösen döntött az öngyilkosság mellett 2023 augusztusában, ám a tragikus kimenetelű cselekményt csak az asszony nem élte túl. Az ügyben első fokon öt év fegyházbüntetés született, a másodfokon eljáró ügyészség azonban enyhébb végrehajtási fokozatot indítványoz.
Az ítéleti tényállás szerint az idős, nyugdíjas házaspár több krónikus betegségben szenvedett, amelyek kezelése jelentős anyagi terhet rótt rájuk. 2023. augusztus 23-án elhatározták, hogy öngyilkosságot követnek el.
A fürdőszobában az asszony egy borotválkozó pengével megvágta a csuklóját, azonban a sérülés nem bizonyult elég mélynek. A férj ezt követően segített neki, majd egy késsel szíven szúrta feleségét, aki a helyszínen meghalt. A férfi ezután többször megkísérelte saját életét is kioltani, ennek következtében öntudatlan állapotba került.
A szomszédok értesítették a rendőrséget, akik a lakásban találták meg az elhunyt sértettet és a vádlottat.
A Fővárosi Törvényszék minősített emberölés bűntette miatt 5 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit, valamint 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabott ki. A bíróság egyúttal kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is.
A vádlott és védője enyhébb jogi minősítés megállapításáért és enyhítésért fellebbezett.
Az ügyészség börtönfokozatot indítványoz
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla börtönben rendelje végrehajtani a kiszabott szabadságvesztést.
Az idős elkövető jelenleg szabadlábon védekezik, és így várja a másodfokú eljárás befejezését
160. § (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést a) előre kitervelten, b) nyereségvágyból, c) aljas indokból vagy célból, d) különös kegyetlenséggel, e) hivatalos személy, közfeladatot ellátó személy vagy e személyekre tekintettel a hozzátartozójuk sérelmére, f) több emberen, g) sok ember életét veszélyeztetve, h) különös visszaesőként, i) bűnszövetségben, j) tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, k) a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére követik el.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.