A Vas vármegyei rendőrök állatkínzás vétsége miatt indítottak eljárást egy 36 éves lakos ellen, aki a nyílt utcán bántalmazta kiskutyáját. A rémült állatot egy helyi sportcsarnokban találták meg, miután egy szemtanú a segítségére sietett.
A segélyhívó központba érkezett bejelentés szerint Jánosházán egy férfi baltával kergette és bántalmazta kutyáját az utcán. A helyszínre érkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy arra lett figyelmes, amint az elkövető többször földhöz vág egy kistestű, barna kutyát, majd egy baltával ütlegelni kezdi a nyüszítő állatot.
A kutya a bántalmazás elől a helyi sportcsarnokba menekült. Az egyenruhások az épületben egy helyi lakosnál találták meg a remegő állatot. A védelmező tanú elmondta, hogy ő is hallotta a kiabálást és a kutya nyüszítését, majd látta, amint az állat kiszabadul a férfi kezei közül, és zavartan futkározik. Amikor a kutya befutott a sportcsarnokba, a tanú magához hívta, ölbe vette és a rendőrök kiérkezéséig nyugtatta.
Az intézkedés során a rendőrök igazoltattak egy 36 éves férfit, aki elismerte, hogy ő a kutya tulajdonosa. Tettét azzal indokolta, hogy az állatot „csibészelni tanította, hogy kemény kutya legyen”.
A rendőrök a kutyát állatorvoshoz szállították ellátásra. A 36 éves férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene állatkínzás vétsége miatt indult büntetőeljárás.
⚖️ Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 244. § (1) bekezdése szerint:
”Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A (2) bekezdés értelmében a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás az állatnak különös szenvedést okoz, vagy több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.