Magyarország területén összesen 48 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a hatóságok a tegnapi nap folyamán. A balesetek kimenetelét tekintve halálos tragédia nem történt, azonban 9 eset súlyos, míg 20 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 243 személyt fogott el. A részletes adatok szerint 57 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 43 személyt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján kerítettek kézre. 199 főt állítottak elő, közülük 98-at bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Ittas járművezetés gyanúja miatt két személynél intézkedtek. Biztonsági intézkedésre 82 esetben került sor.
Határrendészet
A rendőrök összesen 8 határsértővel szemben intézkedtek. Az eset Csongrád-Csanád vármegyében, Röszke belterületén történt. A feltartóztatott személyek afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az elmúlt 24 órában tiltott határátlépés miatt 4 esetben, míg közokirat-hamisítás miatt egy esetben indult eljárás.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.