Vádat emeltek egy sofőrrel szemben, aki 2024 novemberében Kiskunhalason elütött egy kerékpárját toló embert. A baleset azért következett be, mert a vádlott vezetés közben a kilométer-számlálót figyelte az út helyett.
A Kecskeméti Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi egy kiskunhalasi felüljáróra hajtott fel autójával. Az érintett útszakaszon sem járda, sem gyalogos közlekedésre alkalmas útpadka nem volt. Haladása közben a vádlott a műszerfalon található kilométer-számlálót kezelte és figyelte, emiatt nem vette észre az út jobb szélén a kerékpárját toló sértettet, és elütötte.
A sértett a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházi kezelés ellenére még aznap életét vesztette.
A vádlott megszegte a KRESZ azon alapvető előírását, amely szerint a közúti közlekedésben részt vevő személy köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.
A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja a férfit. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, valamint tiltsa el a vádlottat a közúti járművezetéstől. Az ügyben a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz döntést.
(1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével a) másnak súlyos testi sértését, vagy b) más halálát gondatlanságból okozza, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény következtében halál következik be.
(3) A büntetés három évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény következtében több ember halála következik be.
(4) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában a közlekedési szabályszegésnek kell tekinteni azt is, ha a járművezető a) alkohol vagy b) más tiltott szer befolyása alatt állt, vagy c) olyan állapotban vezette a járművet, amelyben a jármű biztonságos vezetésére alkalmatlan volt, és ez neki felróható.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.