A Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták azt a 44 éves férfit, aki egy mozgásában korlátozott idős asszonyt rabolt ki saját otthonában. A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A 44 éves, lajosmizsei K. Sándor 2026. január 22-én kora délután ment be egy 77 éves asszony dabasi házába. A férfi a járókerettel közlekedő nő mögé lépett, és azt állította, hogy rendelt termékeket hozott, amelyekért pénzt követelt. Miután a sértett közölte, hogy nem rendelt semmit és nincs pénze, a férfi a hűtőszekrényhez ment, élelmiszereket vett ki belőle és enni kezdett.
A férfi az idős asszony többszöri felszólítása ellenére sem hagyta el az ingatlant, hanem az egyik szoba felé indult. Amikor a nő megpróbálta útját állni, a férfi félrelökte őt. A 77 éves asszony csak az ajtófélfába kapaszkodva tudta elkerülni az elesést. K. Sándor ezt követően a szobában kutatni kezdett, miközben az aranyékszerek holléte felől faggatta a nőt.
A sértett végül elővette telefonját és segítséget hívott, mire a támadó a korábban magához vett élelmiszerekkel elmenekült a helyszínről. A dabasi rendőrök a beszerzett információk és kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőt, akit néhány órával később Örkény térségében fogtak el. A nyomozók K. Sándort rablás bűntette miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A bíróság azóta elrendelte a férfi letartóztatását.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.